:

A gyanúsan magas árak miatt a GVH vizsgálja a koronavírus-gyorstesztek piacát

A gyanúsan magas árak miatt a GVH vizsgálja a koronavírus-gyorstesztek piacát
  • 24.hu
  • 23 Dec, 2021
  • Címkék: #

Gyorsított ágazati vizsgálatot kezdett a koronavírus-gyorstesztek piacán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert felmerült, hogy a belföldön kapható termékek ára európai összehasonlításban magas – közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.

Az antigénkimutató tesztek népszerűek, jelentős a kereslet irántuk belföldön – írták. A vizsgálatot is azzal indokolta a GVH, hogy a termékek árazása sokakat érintő probléma.

A közlemény szerint felmérik a kínálatot és piaci folyamatokat, valamint az értéklánc különböző szintjein elhelyezkedő piaci szereplők körét az áraikkal együtt. A versenyhatóság ezért a közeljövőben számos piaci szereplőt fog megkeresni – tették hozzá.

A vizsgálat eredményeit jelentésben összegzik majd. A jelentéstervezet elkészítésére a GVH-nak egy hónapja lesz, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb egy hónappal meghosszabbítható.

A versenyhatóság kiemelten vizsgál minden piaci magatartást, amely összefügg a járványhelyzettel, és a fogyasztók széles körét érinti – olvasható a közleményben.

Koronavírus Merkely Béla: 56 műtüdős beteg közül 54-en oltatlanok voltak A Semmelweis Egyetemen adatait ismertette a rektor. Omikron-terjedés: már a szabadban is kötelező a maszk a spanyoloknál Felesleges pánik zajlik az omikron körül?

The post A gyanúsan magas árak miatt a GVH vizsgálja a koronavírus-gyorstesztek piacát first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés