A félhomályos, szélben sustorgó sűrű fenyves puha ?tűszőnyeggel?, piros kalappal virító gombákkal, kergetőző mókusokkal bizonyára sokunk romantikus énjében élő kép. Mindenkiben van valami nehezen magyarázható vonzalom ezen ősi örökzöldek iránt, hazánkban szinte elképzelhetetlen egy utcakép a kertekből magasodó fenyők nélkül.

Valóban különleges növények, úgy arattak hatalmas sikert az evolúciós versenyben, hogy tűrőképességüket a végletekig feszítették. A Kárpátok végtelen fenyveseit Trianonnal elvesztettük, de részben a nosztalgia, részben a gazdasági kényszer igyekezett pótolni ? amennyire lehetett.

Csakhogy az Alpokalja kivételével hazánk mai területén nincs a laikus szemmel ?fenyőfának? tekintett fajok, azaz a luc-, a fekete- az ezüst- és a jegenyefenyő számára igazán optimális élőhely. Ettől függetlenül működött a dolog, ha fenyveseink nem is csattantak ki az egészségtől, azért viszonylag jól elvoltak. Egészen a XXI. század elejéig, amikorra a klímaváltozás hatásai egyre erőteljesebbé váltak.

Ma már ott tartunk, hogy a hazai ültetett, elegyetlen (egy fafajú) fenyvesek jó része beteg vagy elpusztult, a közeli jövőben pedig nagy valószínűséggel alig marad egészséges fenyőerdő Magyarországon.

Dr. Aszalós Réka erdőökológussal, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársával beszélgettünk.

Megszokták a szélsőségeket

A fenyőfélék rendszertanilag egy számos fajt magában foglaló rendet alkotnak, számunkra a legismerősebb talán a fent már említett fajokon kívül az őshonos boróka, erdei fenyő és a tiszafa. A karbon földtörténeti korban jelentek meg a szárazföldeken, a dinoszauruszok fénykorában, a jurában nagy területeket hódítottak meg, és máig a világ legnagyobb biomját alkotják.

A zárvatermők megjelenése azonban komoly evolúciós versenyre kényszerítette őket. A mérsékelt égövön ugyanis a lombhullató zárvatermő fák egyértelműen sokkal sikeresebbnek bizonyultak, kiszorították az örökzöld tűlevelűeket.

Azok a fenyőfajok maradtak fenn, amelyek jól bírtak valamely, vagy akár több környezeti szélsőséget, és olyan élőhelyeket is képesek voltak meghódítani, amit ?ellenfeleik? nem

? mondja a 24.hu-nak Aszalós Réka.

Mára a luc- és a vörösfenyő remekül bírja a magasabb hegységek zord klímáját, a kemény fagyokat, ?cserébe? viszont sok vízre, évi legalább 850 milliméter csapadékra, vagy legalább bő vízellátottságú helyre van szükségük. Az erdei fenyő dacol a szibériai mínuszokkal, és még a magyar alföld száraz, homokos területein is megél.

Aszalós Réka / Ökológiai Kutatóközpont Mohás, gombás, áfonyás társulások

A mai Magyarország területén a fenyőfélék közül a boróka és a tiszafa őshonos, illetve az erdei fenyőnek van egy jégkorszakot is átélt erdőfoltja, az úgynevezett Fenyőfői Ősfenyves. Vitatott, hogy az Alpokalja hazai területén a lucfenyő a természet rendező elvei nyomán vagy emberi beavatkozásnak köszönhetően van-e jelen. A Kárpátokban azonban nagy rengetegeket és őserdőket találunk.

A bükkös zóna felett, 500-1000 méter tengerszint feletti magasságban húzódik a lucosokból álló vegetációs öv. Bár alkotnak zárt, homogén erdőket is, természetes állományaik gyakran elegyednek többek között bükkel, jegenyefenyővel, szilekkel, madárberkenyével, vörös fenyővel. A cikkünk elején említett sötét, zárt, aljnövényzet híján lévő fenyves az egykorú, telepített állományra jellemző, az általában fiatal fák koronája erősen összezár.

Természetes állapotban ilyen zárt, homogén állományok legfeljebb foltokban figyelhetők meg, a széldöntések, jégtörések által létrejött felnyílások, az elegyfajok és a különböző korú fenyőegyedek nagyon változatossá teszik az összképet

? fogalmaz az erdőökológus.

A fenyőerdők élővilága sokkal színesebb, mint gondolnánk, bár a lombhullató társulások fajgazdagságát azért jócskán alulmúlják. Rengeteg a gombafaj, a különféle moha- és páfrányfajok paradicsoma ez, helyenként kifejezetten gazdag az aljnövényzet: olyan fajok, amelyek jól tűrik a lehulló fenyőtűtől savassá váló, gyenge minőségű talajt. Például a fekete és a vörös áfonya.

Felfelé haladva, mondjuk, a Tátrában még legalább két fenyőfajt találunk, az első a zárt övet alkotó törpefenyő, a felette a már csak kis foltokban növő cirbolyafenyők élnek. Utánuk már csak a gyephavasban és a sziklás csúcsokban gyönyörködhetünk.

Aszalós Réka / Ökológiai Kutatóközpont Nosztalgia és gazdasági célok

Trianonnal hazánk a hegyeivel együtt elvesztette őshonos, természetes fenyőerdei nagy részét is, ezért több hullámban nagyszabású fenyvesítés indult. A fenyők, főleg a luc jó minőségű, hosszú és egyenes fája nélkülözhetetlen gazdasági szempontból, de közrejátszott egyfajta nosztalgia is a Kárpátok iránt.

A telepítések elsősorban a középhegységeket érintették, majd az ?50-es évektől igyekeztek kihasználni egyes fajok tág tűrőképességét: sok helyen ültettek fekete- és erdei fenyőt kifejezetten a homokos talaj megkötésére és a dolomitkopárok erdősítése céljából. Persze nem ?csak úgy?, az erdőgazdálkodás részeként ezeket is rendre letermelték. A siker megítélése nézőpont kérdése, de a fák bírták többé-kevésbé bírták, mígnem

a klímaváltozás elkezdte sorjázni annak gyakorlati bizonyítékait, hogy ezek a fajok nem ide valók.

Számukra eljött a vég

Az egykorú, telepített fenyőerdők amúgy sem ellenállóak, a gyakoribbá és hosszabbá váló aszályok még inkább gyengítették az erdők immunrendszerét.

A változó klíma kifejezetten előnyös például a lucfenyőt károsító, néhány milliméteres szúbogár számára, a korábbi egy-kettő helyett ma már négy-öt generációja is kifejlődhet egy évben. Óriási károkat okoztak, okoznak: az 1990-es évektől az állomány összeomlott, a hazai lucfenyvesek túlnyomó többsége kipusztult.

A fenyőszú kártétele egész Európában egyre aggályosabb, már a Kárpátokban is egyre magasabb régiókba kúszik, ami összeadódva az éghajlatváltozás következményeivel és számos más károsító tényezővel igencsak borús képet fest. A telepített feketefenyvesek pedig tűvörösödést okozó gombafertőzés miatt pusztulnak, állományaiknak már csak 3 százaléka tekinthető egészségesnek.

Aszalós Réka / Ökológiai Kutatóközpont

Az erdőökológus a jövőt illetően sem derűlátó:

A nagy luc- és  feketefenyvesek nagy valószínűséggel el fognak tűnni Magyarországról, de kisebb állományaik, magányos egyedeik megmaradhatnak hegyvidéken, kertekben, parkokban.

Fenyő a kertben

Fenyőt ültetni a kertben nem könnyű feladat, biztos sokan és sokszor szembesültek vele, milyen nehéz életben tartani a megtartani szánt, kitelepített karácsonyfákat, az egyre gyakoribb aszályos nyarak, nagy hőhullámok miatt. Fontos, hogy jó vízellátottságú helyet válasszunk, illetve kertekben és parkokban ? különösen száraz időszakban ? rendszeresen öntözzük őket.

Lehetőleg épületektől biztonságos távolságba telepítsük, ugyanis elég ?borulékonyak?. A fenyők gyökere nem hatol mélyre, a hegyvidéki vékony talajhoz alkalmazkodva inkább horizontálisan terjeszkedik. Ez pedig nem nyúl túl stabil támaszt, főleg ha nagy esők feláztatják a földet, a terebélyes fába pedig belekap a szél.

Kis odafigyeléssel azonban ha csak magányosan álló egyedek képében is, de a fenyő természetes állományok nélkül is ?túlélhet? Magyarországon.

The post Eljött a vég a magyar fenyőerdőknek first appeared on 24.hu.