:

Kásler: a kormány kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését

Kásler: a kormány kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését
  • 24.hu
  • 24 Dec, 2021
  • Címkék: #

Karácsony alkalmából köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, olvasható az MTI-n.

Önök emberéleteket mentenek, türelemmel és alázattal próbálják enyhíteni a rászorulók fájdalmát. Szakértelmükkel segítik a betegek gyógyulását, elsőként érkeznek a bajbajutottakhoz, vagy éppen vigyázzák az újszülöttek egészséges fejlődését

? hangzott el a kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Kásler kijelentette továbbá azt is, hogy a magyar kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését.

?2021. január elsején minden idők egyik legnagyobb mértékű orvosi béremelése lépett életbe Magyarországon. Ennek köszönhetően 2023-ra átlagosan 2,5-szeresére emelkedik az orvosok fizetése. A szakdolgozói bérek január elsejétől 30 százalékkal emelkednek? ? ismertette a miniszter, aki még egyszer köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, amiért a karácsonyi ünnepek alatt is kitartóan, alázattal, legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat, majd mindannyiuknak békés, áldott karácsonyt kívánt.

The post Kásler: a kormány kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés