:

?Ótvar söröket ittak, mire rájuk pirítottam: gyerekek, ilyet az én plébániámon nem csinálunk?

?Ótvar söröket ittak, mire rájuk pirítottam: gyerekek, ilyet az én plébániámon nem csinálunk?
  • 24.hu
  • 25 Dec, 2021
  • Címkék: #

 

Mohos Márton / 24.hu Hodász András (40) római katolikus pap, az angyalföldi Szent Mihály-templom plébánosa. 26 évesen, két diplomával a zsebében döntött úgy, hogy elkezdi a papi szemináriumot. Hat év képzés után 33 évesen szentelték fel, majd az elöljárója kiküldte Rómába licencia képzésre, ahol még kétévnyi tanulás várt rá. Mohos Márton / 24.hu Online mise a koronavírus első hulláma alatt. Mohos Márton / 24.hu Húsvéti körmenet Angyalföldön. A veszélyhelyzet miatt a menethez nem lehetett csatlakozni, sokan az utcán állva vagy a lakásuk ablakából nézték, ahogy elhalad az oltáriszentség. Mohos Márton / 24.hu Andrást 2018-ban helyezték Angyalföldre. A plébániájához tartozó utcákban körülbelül 10?15 ezer ember él. Ebből vasárnaponként nagyjából 1000 fő jár misére, ám mivel Budapesten nagy a mobilitás, a hívek könnyen választhatnak maguknak másik templomot, így aztán nehéz megbecsülni a pontos létszámot. A koronavírus-járvány miatt a templomok is bezártak pár hónapra, ami felkészületlenül érte a papokat, hiszen korábban ilyesmire nem akadt példa. ?Az első miséket mobillal közvetítettük, YouTube-on élőztük. Aztán utána kiderült, hogy lehet ezt egy kicsit igényesebben is. A hívek jelentkeztek, hogy tudnak ebben segíteni, de én ott már elvesztettem a fonalat, nem tudtam követni, hogyan, milyen technikával közvetítenek.? Mohos Márton / 24.hu András atya YouTube-videókat készít, majd ezeket a ?Papifrankó? elnevezésű, 25 ezer követőt számláló csatornájára tölti fel. A teljesség igénye nélkül: található a videók között okosrózsafüzér-unboxing, randitippek fiataloknak, Tibi atya-kritika, de hat videóból álló ?Hogyan imádkozz?? útmutató is. A videókat két barátja segítségével készíti, többnyire a plébánián belül. Mohos Márton / 24.hu András egy átlag papnál szélesebb közönséghez jut el, de úgy véli, ez nagyobb felelősséggel is jár. A #godislove kampányt azért indította el 2020-ban, mert azt érezte, az egyház kommunikációja arra fókuszál, hogy erkölcsi kérdésekben ítéletet alkosson. Mit szabad, mit nem szabad, mi helyes, mi nem helyes? Úgy véli, ez ugyan a feladata, de az arány nem mindegy. Az volt az érzése, hogy Jézusnak nem ez volt a módszere, ezért ez egy félreértelmezett küldetése az egyháznak. Arra gondolt, hogy a fő üzenetre kell helyezni a hangsúlyt, miszerint Isten a szeretet, vagyis God is Love, hiszen Jézus is ? amikor a Biblia szerint találkozik valakivel ? először a szeretetéről biztosítja a másikat, és ezzel átformálja az embereket. Mohos Márton / 24.hu ?Az üzenet az, hogy van örök élet, és hogy Jézus az Isten fia. Ez egy eléggé hard üzenet, hogy volt egy csávó kétezer éve, aki a megtestesült második isteni személy, feltámadt, és neked ezért van bűnbocsánat. Elég erős. De az egyház azért jött létre, hogyha cégként tekintek rá, akkor ezt az üzenetet közvetítse. Fontos a szeretet, de a fő üzenet nem az, hanem az örök élet. A szeretet ebből következik.? Mohos Márton / 24.hu ?Az sem baj, ha szükség esetén a pásztor meg tudja védeni a bárányokat? ? ez egy, az atya Instagramján található képleírás. Szeptembertől ugyanis önvédelmi edzéseken is részt vesz, melyeket a plébánián tartanak egy instruktor segítségével. Mohos Márton / 24.hu ?A fehér az ünneplés színe, a nagy ünnepeken vesszük fel. A zöld az, amikor nincs mit ünnepelni, de összejövünk. Egy átlagos vasárnapi szentmise. A lila a bűnbánat színe. Kettő ilyen időszak van, advent és nagyböjt. Ilyenkor végig ebben a színben vagyunk. Feketében vagyok temetéskor. A rózsaszínűt a két lila időszak harmadik vasárnapján vesszük fel, ez a két alkalom a bűnbánatban egy kis pihenő, az öröm vasárnapja. A piros színt akkor öltjük magunkra, amikor olyasvalakit ünneplünk, aki vértanú lett. Ha valaki meghalt a hitéért, ebben emlékezünk rá.? Mohos Márton / 24.hu ?Négy vagy öt hittan-csoportom van. Ők nem az én híveim, én csak egy tanár vagyok. Az emberek azért jönnek a plébániára többek között, hogy közösségben legyenek. Megkeresik a saját korosztályukat, én ezt plébánosként megszervezem nekik. Van gimnazista, egyetemista, házas, nyugdíjas, minden korcsoport. Én vezetem őket, tartom nekik az alkalmakat, de ha engem elhelyeznek vagy meghalok, akkor az utódom fogja továbbvinni.? Mohos Márton / 24.hu Közös nyári grillezés az egyik hittanos csoporttal. A résztvevőknek a hitük gyakorlása mellett fontos szempont a közösséghez tartozás, az elfogadás érzése is. Egy másik példa: létezik a plébánián egy csoport, az Apák-Férfiak imaköre. Havonta egyszer, 21 óra körül találkoznak ? addigra már lerakták a gyereket aludni ?, elmennek a templomba. Elmondanak egy rózsafüzért, az körülbelül 30 perc, addig megsül a hurka. Utána evés, sör, pálinka. ?Amikor először elmentem, akkor ilyen ótvar söröket ittak, és mondtam nekik, hogy gyerekek ilyet az én plébániámon nem csinálunk. Rájuk pirítottam, hogy vegyenek rendeseket, mert egy igényesebb sört már tudsz venni 200 forinttal drágábban.? Mohos Márton / 24.hu Az első találkozásaink egyikén megkérdeztem Andrást, vannak-e szabályok a papok alkoholfogyasztására. Nevetett egyet, majd válaszolt: ?Nagyon messze van a püspök, és este ő is alszik. Sörözni szoktam, gyakorlatilag bármilyen kézművest. A kedvenceim az IPA típusú kesernyések.? Időközben bejött egy egyházmegyei szabályozás, az atyáknak alá kellett írniuk egy többoldalas dokumentumot, amiben vállalták többek között azt, hogy kiskorúak jelenlétében nem fogyasztanak alkoholt. Mohos Márton / 24.hu ?Egyszer megkérdezték tőlem, hogy fér össze a vallásommal, hogy én szakadtra keresem magam influenszerként? Elröhögtem magam, hogy mit csinálok? Három éve megy a Papifrankó csatorna, most tartunk százezer forintnál, ami bejött, összesen. És még azt sem hívtuk le, mert nem tudjuk, hogyan kell.? Mohos Márton / 24.hu A videóinak és a közösségi médiában való aktív részvételének köszönhetően Magyarországon egy átlagos papnál jóval nagyobb ismertségre tett szert. Követői megállítják szelfizni, számos közéleti műsorban is szerepelt, többek között a Partizánban beszélgetett Gulyás Mártonnal vagy Osváth Zsolttal a kanapéján a ZSHOW time-csatornán. Mohos Márton / 24.hu ?Cigarettázni soha nem szoktam, vagy szivarkát, vagy pipát szívok, de inkább az előbbit, mert a pipát meg kell tömni. Egyedül sosem, társaságban körülbelül háromhetente egyszer, de sosem lejmolok, van saját készletem.? Mohos Márton / 24.hu ?Az új generációnál az élmény, az érzés, az én van a középpontban. Mivel egy élményközpontú társadalomban élünk, mindenhol érzést, élményt adnak el. A fiatalok nagyon erre vannak kondicionálva, ezt keresik. Nehéz megadni nekik a hitben, ahol az Isten nem feltétlenül adja ezt minden egyes pillanatban. (?) Az élményközpontúsággal küzd az egyház, mert nem erre vagyunk beállítva.? Mohos Márton / 24.hu ?Mindig éltem-haltam a harcművészetekért. Az ilyen filmeket is szeretem. Mai napig, hogyha YouTube-videókat nézek, az nagyrészt ilyen témájú, esetleg filmekből kivágott harci jelenetek. Jiu-jitsuztam, nindzsucúztam, thai bokszoltam, taekwondóztam, dzsúdóztam, aikidóztam. A Krav Maga volt az, amit világéletemben ki akartam próbálni, mert azt tartják a leghatékonyabb önvédelmi rendszernek.? Mohos Márton / 24.hu Andrást 40. születésnapja alkalmából meglepték a hívei, és mise közben házi készítésű tortával kedveskedtek neki. Mohos Márton / 24.hu ?Az idősebb generáció abban nőtt fel, hogy a tekintélyt feltétel nélkül tisztelni kell. Csupán azért, mert reverenda van rajtad és pap vagy, szinte készpénznek fogadnak el mindent, amit mondasz. A fiataloknál már más a helyzet, ott nincs ilyen. Ezt nem tartom feltétlenül rossznak, inkább izgalmas kihívásnak. Meg kell küzdenem azért, hogy elfogadják, amit mondok. Nem lehet mellébeszélni, mert szembesíteni fognak vele. A lényeges különbség a régi és a mostani generáció között, hogy utóbbi számára csak akkor létezik tekintély, hogyha bebizonyosodik, hogy tényleg érted a dolgodat.? Mohos Márton / 24.hu A cölibátus tiltja a papoknak, hogy megházasodjanak. ?A cölibátusban mindenki a szexre szokott fókuszálni, (…) de szerintem nem ez a kulcs. Hanem, hogy amikor hazamész este, egy üres lakásba mész, vagy legalább látod, hogy ég a lámpa az egyik ablakban, és amikor belépsz, valaki megkérdezi, egyébként milyen napod volt?? Augusztus óta két másik pap költözött a plébániára, ahol András korábban egyedül élt. Külön lakrészük van, de a közös épületben bármikor tudnak beszélgetni. Két macskát is örökbe fogadtak, a cicák pedig gondoskodnak arról, hogy az atyák ne unatkozzanak.

The post ?Ótvar söröket ittak, mire rájuk pirítottam: gyerekek, ilyet az én plébániámon nem csinálunk? first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés