:

Miért csak egyetlen császár maradt a világon?

Miért csak egyetlen császár maradt a világon?

Ma a világon egyedül a japán uralkodó viseli a császári címet, miközben alig több mint száz éve csak Európában három államfő is ezzel a ranggal uralkodott. Míg a Távol-Keleten Kína teremtette meg a császárság fogalmát, amely aztán Japánban is meghonosodott, addig Európában Augustus római császártól ered a rang, és később minden európai császár és cár Augustus és a római császárok örökösének tartotta magát. A császári cím egyfajta szakrális uralmi forma, ugyanis mind az európai, mind a távol-keleti kultúrkörben magában foglalja, hogy a cím birtokosa közvetlenül a legfelsőbb hatalomtól (az Égtől vagy Istentől) kapta uralkodói jogát, és nemcsak egy ország, hanem elviekben az egész földkerekség ura. Európában egészen az I. világháború végéig tartották magukat a császárok, bukásuk után azonban a Nyugaton már senki sem tartott igényt a császári címre.

Hirdetés

Cimkék

Keresés