Az évszázad bűnténye

Ez a remek kétrészes dokumentumfilm/minisorozat gyakorlatilag a true crime egyik alműfajából került ki, melyben nem egy sorozatgyilkos viselt dolgait tárja fel a sztori, hanem egy nagyvállalati csúcsbűncselekményt. Alex Gibney, akinek a nevéhez már egész sor bivalyerős doku fűződik, azt az egészen döbbenetes történetet tárja fel, ahogy egyetlen aprócska, majd hatalmasra hízott gyógyszercég hazugságok és hirdetési manőverek blikkfangos hálójával opioid-függővé tette az Egyesült Államok lakosságát. A sztori olyan hihetetlen, hogy ha nem lenne alaposan dokumentált, kutatott, feltárt és bizonyított tény, könnyedén konteónak vélhetnénk, Gibney filmje pedig nagyon alaposan, nagyon érthetően, ám a száraz tényeket átélhető emberi drámákkal érzékeltetve meséli el a sztorit. A film ? aminek a címe, bizony, egyáltalán nem túlzás ? az HBO GO-n nézhető. (Bodnár Judit Lola)

Kapcsolódó így tették gyógyszerfüggővé az amerikaiakat ? nem a covid okozta az USA legnagyobb egészségügyi krízisét Amerikai opioidkrízis ? emlegetjük évek óta. De krízisnek nevezhető-e az, ami egy tudatosan megtervezett, komoly pénzzel megtolt marketing- és értékesítési kampány eredménye?

Dívák

Amikor először hallottam Kőrösi Máté dokumentumfilmjéről, bevallom, elfintorodtam: három fiatal, budapesti lány sminkel meg pletykál, mégis kit érdekel mindez? Két oka volt, amiért végül mégis megnéztem: egyrészt ezt választotta nyitófilmjének a Verzió filmfesztivál ? ők ritkán nyúlnak mellé ?, másrészt az HBO állt a film mögé (ott is lehet megnézni a filmet) ? ők még ritkábban. Most se tették: ha ezt a listát megpróbálnánk sorba rendezni, a Dívák valahol az élvonalban lenne. Érzékeny, humanista portré és generációkat egymáshoz közelebb hozó film ez, egészen megrendítő alkotás. (Bodnár Judit Lola)

Kapcsolódó Ha az arcradírozással adsz magadnak szeretetet, az is jobb, mintha nem kapnál senkitől A Verzióig kell menni, ha a Z generáció stílusos-vagány kulisszái mögött húzódó vívódásokat akarjuk kicsit megérteni. Megnéztük a dokumentumfilm-fesztivál nyitófilmjét, a Dívákat, amely épp hétköznapiságával rendít meg. Tina

A zenés zenészportrék korát éljük, ez nem vitás, ám míg sok ilyen projekt beleesik abba a hibába, hogy túlságosan megszépítve meséli el hősének történetét, addig a Tina Turner-doksi alkotói, Daniel Lindsay és T. J. Martin más utat választottak: leegyszerűsítő, de érzelmileg túlfokozott, cukormázas, zenés nagyjátékfilm helyett komótos, elegáns, klasszikus dokumentumfilmet forgattak, amely azért nem reszeli le a történtek kétségkívül érzelmileg is hatásos jellegét. Turner, aki maga is szerepel, beszél ebben a csodálatos filmben, nemcsak archívokról, hanem mai arcával, mai gondolataival, ezzel a filmmel köszön el amerikai rajongóitól, és a búcsú több mint méltó. (Bodnár Judit Lola)

Tobi színei

A melegek, transzneműek és más nemi kisebbségek ellen uszító kormányzati hecckampány évében a Tobi színei jelentősége is megnőtt. Felteszem, Bakony Alexa rendező sem vágyott rá, hogy bemutatkozó dokumentumfilmje, amely ráadásul éppen szerénységével és visszafogottságával tüntet, így kerüljön az érdeklődés középpontjába. Pedig kétségtelen, hogy a Tobi színei megérdemli a figyelmet, elsősorban nem is a transznemű identitás elfogadásáért és elfogadtatásáért zajló harc ábrázolása miatt. Hanem azért, mert a feltétel nélküli szeretet filmje: egy olyan családot ábrázol, ahol a szülők nem teljesen értik, mi történik a gyerekükkel, de annyi biztos, hogy támogatják őt. Ezért intézik el vele az idegőrlő papírmunkát a hivatalokban, ezért állnak kamera elé, és ezért mennek ki vele a Budapest Pride-ra, hogy együtt örüljenek a többi szülővel a film legmeghatóbb jelenetében. Valójában nem számít, hogy lányuk volt és fiuk lett: Tobi szülei annak örülnek, hogy a gyerekük szabad. (Kránicz Bence)

Kapcsolódó Ha nem egy háromszáz lelkes szabolcsi faluban, akkor hol laknak a homofóbok? Mert ott nem laknak, legalábbis a Tobi színei című új magyar dokumentumfilm alapján nem úgy tűnik, hogy laknának. Vagy csak hatástalanítja őket az ismerősség, a közelség? Born in Auschwitz

Orosz Angéla az elképzelhető legnehezebb körülmények között jött világra: az auschwitz-birkenaui haláltáborban, titokban, olyan aprócskán és gyengén, hogy az egyszerre volt életmentő és életveszélyes, ugyanis alig egy kilósan sírni sem volt ereje, így világra jötte titokban maradhatott. Ám ez nem a happy end, épp ellenkezőleg, a történet kezdete: neki, gyermekének és az ő gyermekének még ugyanis le kell élni egy teljes életet, megküzdve a holokauszt és a túlélés traumájával. Erről mesél az On the Spot párosa, Cseke Eszter és S. Takács András első egészestés dokumentumfilmje, a Born in Auschwitz, éspedig úgy, hogy a végeredmény mégsem egy holokausztfilm, sokkal inkább a transzgenerációs traumák és feldolgozásuk értő, empatikus ábrázolása. (Bodnár Judit Lola)

Anyáim története

Virág és Nóra időtlen idők óta egy párt alkot, és kapcsolatuk eljutott arra a pontra, hogy szeretnének örökbe fogadni egy gyereket, vagy akár többet is. A dolog Magyarországon heteró pároknak is nehéz, leszbikusoknak meg még inkább, de végül mégiscsak összejön a dolog, a családba megérkezik Melissza. Sok filmnek ez a boldog befejezése lenne, de az Anyáim története tulajdonképpen itt kezdődik: a film ugyanis nem az örökbefogadás előtti harcot dokumentálja, hanem azt, hogy mi történik az után, hogy az örökbe fogadás sikeresen végbemegy. A dolog nem fenékig tejfel, az egyik nőt jobban elfogadja a kislány, mint a másikat, ennek a furcsa helyzetnek az összes vívódását, fájdalmát pedig közvetlen közelből láthatjuk. Intim, gyönyörű film ez, amely a családdá válás lassú folyamatán kívül fájdalmas emlékeztetőt ad arra is, hogy mennyire korszerűtlen a kormány LMBTQ-ellenes politikája. (Bodnár Judit Lola)

Kapcsolódó Miért akarok gyereket? Az jó, ha azt írom, hogy azért, mert szerintem ez az élet értelme? Az Anyáim története című dokumentumfilm több kedvet csinál a családalapításhoz, mint bármilyen állami családtámogatási rendszer.

A szitokszavak története

Amikor a Netflix fenomenális, mini ismeretterjesztő dokusorozata, A szitokszavak története kijött, azt írtuk, botrány, hogy ez a sorozat nem magyarul, a magyar nyelv közmondásosan gazdag szitokszókincséről készült. E véleményünket azóta is tartjuk, ezzel együtt a sorozat azért így, angol nyelven, angol szitokszavakkal is az egyik legszórakoztatóbb dolog volt, ami a streaming-platformokon történt az idén. Nicolas Cage-et az isten is egy ?bazmegelős showműsor? házigazdájának teremtette, és csak remélni tudjuk, hogy a sorozat folytatódik majd, mert az egyetlen hibája az volt, hogy fájdalmasan rövidke. Szilveszter esti röhögésre például erősen ajánljuk. (Bodnár Judit Lola)

Kapcsolódó Botrány, hogy nem magyarul készült a Netflix szitkozódástörténeti sorozata A History of Swear Words helyből a Netflix valaha volt legjobb sorozatai között landolt, ám van egy rossz hírünk: minimális angoltudás nélkül gyakorlatilag élvezhetetlen. A gyilkosok emlékműve

Léteznek szimbólumértékű terek Magyarországon, amelyekbe belesűrűsödik kínkeserves 20. századi történelmünk. Ács Dániel talált egy ilyet: a budapesti 12. kerületben emelt turulszobrot, amelyet 2005-ben avattak fel a volt nyilasház közvetlen szomszédságában. A második világháború áldozatainak állították, de éppen az ő utódaik közül sértett sokakat az emlékmű. Aztán kiderült, hogy az áldozatoké mellett Pokorni József nevét is a szoborra vésték, aki valójában a nyilasok oldalán vett részt tömeggyilkosságokban 1945-ben. Ő történetesen a regnáló kerületi polgármester nagyapja.

Ez a rémületes családi történet adja Ács filmjének egyik szálát, a másikat pedig a világháború utolsó hónapjai alatt rendezett vérfürdő krónikája. Mikor már egyértelmű volt, hogy Budapest elesik, Szálasi Ferenc kormányának vége, és a tengelyhatalmak elveszítik a háborút, a nyilasok nagyjából két hónapon át tartó ámokfutásuk alatt bujkáló vagy kórházban kezelt zsidók százait kínozták és gyilkolták meg. A tettesek között akadtak őrjöngő fasiszták, mint a Kun páternek nevezett Kun András, de a legtöbben péklegények, suszterek, kétkezi munkások voltak. Hogyan juthatott ennyire mélyre a magyar társadalom? Emlékszünk arra, ami történt? Miért állhat turulszobor a nyilasház mellett? Ezeket a kérdéseket teszi fel a 444 oknyomozó újságírójának gyomorszorító dokumentumfilmje, és a lehetséges válaszok finoman szólva sem nyugtatnak meg. A teljes film megnézhető a YouTube-on, vagy akár itt, cikkünkben is. (Kránicz Bence)

Fordulópont: 9/11 és a terrorizmus elleni harc

Az idei huszadik évforduló nyomán szeptember 11-e táján rengeteg szó esett a World Trade Center elleni támadásokról, és arról a korról, amit a két torony ledőlése megnyitott. Az első gép becsapódását még balesetnek hitte az akkor még ? történelme során esélyesen utoljára ? gyanútlan, jóhiszemű Amerika. Borzasztó, horrorisztikus dolognak, de balesetnek. Azt az illúziót, hogy Amerika az egész világ irigyelt, de összességében szeretett világ példaképe lenne, a második repülőgép rombolta le, amikor becsapódott a World Trade Center déli tornyába. Brian Knappenberger filmjében ugyanakkor 2001. szeptember 11-e nem a végpont, és nem is a kezdet, a rendező elindul az idővonalon mindkét irányba, az előzmények és a következmények felé is, utóbbiakkal gyakorlatilag a legközelebbi napjainkig, hidegrázósan jelezve, hogy mennyire máig hat mindez. Történelemórák kötelező néznivalója, okos, fontos anyag ez, a Netflixen pedig máig nézhető. (Bodnár Judit Lola)

Gorbacsov. Mennyország

Az egyik utolsó hírmondója a múlt századot aktívan formáló politikusoknak, és egész biztosan többet tudna mesélni annál, mint amit idáig sikerült kiszedni belőle. Mihail Gorbacsov ebben a dokumentumfilmben sem nyílik meg, mégis úgy érezhetjük, sokkal többet tudunk meg róla, mint előtte. Vitalij Manszkij ugyanis van olyan jó viszonyban a nyugdíjas, egykori szovjet pártfőtitkárral, hogy az beengedi a stábot a házába, elkísérhetik szilveszterezni, és még azt is látjuk, mit reggelizik a történelem egyik fontos alakja. Gorbacsov többször is olyan természetesen viselkedik, mintha nem is lenne jelen a kamera, és ugyan nagyon keveset beszél most is a közönséget igazán érdeklő témákról, ez a lírai portréfilm mégis olyan közel hozza a kilencvenéves, magányos, elfeledett politikust, mint amilyen közel még sosem jutottunk. Még a hallgatása sem zavaró, sőt, őszintébbek a reakciói, mint az olyan politikusoknak, akiknek még van veszítenivalójuk. Gorbacsovnak már nincs, és számot vetett mindennel. Még Putyin diktatúrájával is, amelyről előbb csak annyit hajlandó mondani: túl kell élni, majd hozzáteszi: ?Van miről beszélnünk. Neked meg van elég anyagod a filmedhez.? És tényleg, ez is egy nézőpont. (Inkei Bence)

Kapcsolódó Gorbacsovnak a hallgatása is többet mond az ékesszóló politikusoknál A Gorbacsov. Mennyország című dokumentumfilmből nem kapunk választ a legtöbb fontos kérdésre, ami felmerül bennünk, és mégis megéri megnézni.

The post Idén sem hagyott minket cserben a reneszánszát élő műfaj ? 2021 legjobb dokumentumfilmjei first appeared on 24.hu.