:

Az Elkxrtuk lett 2021 legnézettebb magyar filmje

Az Elkxrtuk lett 2021 legnézettebb magyar filmje
  • 24.hu
  • 30 Dec, 2021
  • Címkék: #

Bár még nincs vége az idei évnek, a jelenleg 114 ezer nézőt magáénak tudható Nagykarácsony vélhetően nem fog két nap alatt még több mint húszezer nézőt bevonzani a mozikba. Ez egyúttal azt jelenti, hogy Kálomistáék Gyurcsány-filmje, az Elkxrtuk lett az év legnézettebb magyar filmje, amelyet több mint 130 ezren láttak a mozikban ? derül ki a Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb statisztikáiból. 

Tiszeker Dániel karácsonyi filmjének volt a legtöbb esélye, hogy az Elkxrtuk sikerét veszélyeztesse. A november 25-én bemutatott magyar romantikus film iránt meglehetősen nagy az érdeklődés, ötödik hete szerepel a toplistán, ezen a héten a hatodik összesen 114 377 nézővel. Ezzel szemben a másik, ünnepekre időzített magyar film, Dobó Kata második rendezése, az El a kezekkel a Papámtól!  a gyenge kezdés után sem szedte össze magát, három hét alatt összesen 27 ezren váltottak rá mozijegyet.

A Megafilm közleményéből az Origo idézett, amelyben azt írták, hogy a Helmeczy Dorottya ? Kálomista Gábor producerek által készített Elkxrtuk egyrészt a legnézettebb magyar film lett idén, de emellett a legmegosztóbb is, amelyről közel 5 ezer médiamegjelenés született. A cég szerint 2021-es évük a pandémia ellenére kifejezetten sikeres volt, 2022 pedig saját megfogalmazásuk szerint a szerelem éve lesz, jövőre kezdik a ugyanis a Liliom című Molnár Ferenc-adaptáció előkészítését.

Kapcsolódó A Gyurcsány-show nagyvászonra költözött: tucatthriller lett az Elk*rtuk, Dobrevvel a középpontban Az Elk*rtuknak nem válik hátrányára a propaganda ? ez az egyetlen ok, ami miatt a kampányra időzített filmet nem felejtjük el azonnal.

The post Az Elkxrtuk lett 2021 legnézettebb magyar filmje first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés