:
Breaking News

Pár éve még autót sem vezethettek, most már a Dakaron is elindulhatnak a szaúdi nők

Pár éve még autót sem vezethettek, most már a Dakaron is elindulhatnak a szaúdi nők

A prológ szakasszal ma indul a 44. Dakar-rali, amelyet sorozatban harmadik alkalommal Szaúd-Arábiában rendeznek meg. A január 14-ig tartó verseny történetében először szaúdi női pilóták is rajthoz állnak, ami azért számít kiemelendő ténynek, mert a szunnita iszlám szigorú változatát követő országban a nők számára csak 2018-ban engedélyezték az autóvezetést. Az azóta bevezetett társadalmi reformoknak köszönhetően számos más kérdésben is egyre több jogot kaptak a nők, akiknek munkaerő-piaci aránya az elmúlt hat évben közel megduplázódott. A nők foglalkoztatásának növelése a 2016-ban elfogadott, társadalmi és gazdasági reformokat lefektető Vision 2030 program része, amelynek célja, hogy felkészítse a világ egyik legnagyobb kőolajtermelőjét az olajkorszak utáni időszakra. A gazdaság diverzifikálást részben a turizmus fejlesztésével segítenék elő, és az emberi jogok helyzete miatt sokat bírált arab királyság reményei szerint a Dakar-rali azt az országimázs-erősítő szerepet töltheti be, mint amit a Tour de France Franciaország esetében.

Hirdetés

Cimkék

Keresés