A pesti Nagykörutat kétszer kezdték el építeni, nem csoda hát, hogy késznek meg egyenesen háromszor nyilvánították. Első ízben akkor, amikor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a millenniumi országos kiállítás fényét emelendő teljes hosszában elkészítette az útpályát és a járdákat, és a nagy művet átadta Budapest városának. A második befejezés pedig 1906 tavaszára esett, arra a pillanatra, amikor a bő négy kilométer hosszú útvonal minden telkén állt már egy ház. Ahogy megismertük a promenád első épületét, a néhai Erzsébet körút 31-et (Legrégebbiből legújabb, Népszava, Szép Szó, 2021. június 26.), úgy meg tudom mutatni önöknek azt is, amelyik az (első) utolsó lett. Ha elnéztek valaha az Üllői úttól a Petőfi híd felé, önök is látták már: mielőtt a Boráros téri házak egy kanyarral lezárnák a látványt, bal kéz felől, a Mester utca sarkán szembetűnik egy kupolás bérpalota. A Ferenc körút 11.: az az. Tulajdonképpen a véletlenen múlt, hogy ennek a háznak a felépítése ilyen sokáig tartott. Amikor komolyra fordult a Ferenc körút kialakítása, azaz 1890 körül, ezt a telket is Tafler Kálmán és Ehrenfeld Ignác vásárolta meg. Kívül díszes, belül gazdaságosan megformált bérházmonstrumaik néhány év alatt végigpettyezték a körutat, így egyértelmű, hogy a telekvásárlás után minél előbb pénzt akartak látni az építkezéseikből. Mégpedig nagyon sok pénzt: előbb Tafler, majd Ehrenfeld éveken át vezette a legtöbb állami adót fizető fővárosi polgárok, azaz a virilisek névsorát. (Szép Szó)