Hiába kerüli meg az antitesteket az omikron, a T-sejtekben még bízhatunk
Egy új tanulmány szerint a fehérvérsejtek megtámadják az új koronavírus-variánst, még akkor is, ha az ügyesen kikerüli az antitesteket – írja a The Guardian. A Melbourne-i Egyetem kutatói azt találták, hogy a T-sejtes immunitás képes lehet legyőzni a vírust.
Az omikronnal alapvetően az a probléma, hogy magasabb számú mutációt tartalmaz, mint a korábbi variánsok. Ez azt jelenti, hogy időnként képes észrevétlen maradni a korábbi fertőzéssel vagy az oltással szerzett antitestek mellett. Csakhogy a szervezetnek nemcsak antitestes, hanem T-sejtes immunitása is van (ez olyan fehérvérsejteket jelent, amelyek a csontvelőben termelődnek), ami, a friss eredmények szerint,
hatékonyan képes felvenni a harcot az omikron ellen.
A Viruses tudományos folyóiratban megjelent tanulmány azt mutatja: nagyon kevés a valószínűsége annak, hogy az omikron – vagy bármilyen más variáns – képes legyen kikerülni a T-sejteket is. ?Úgy gondoljuk, hogy ezek az eredmények végre pozitív hírekkel szolgálnak az omikron elleni globális küzdelemben? – mondta Matthew McKay, a kutatás egyik vezetője.
Kapcsolódó Kijátszhatja a gyorsteszteket az omikron Az FDA korai eredményei ezt mutatják, ennek ellenére továbbra is ajánlják a teszteket.A kutatócsapat a koronavírus-fehérjék ? úgynevezett epitópok ? töredékeit tanulmányozta beoltott vagy fertőzött betegeknél. Az omikron mutációval rendelkező epitópok több mint fele még mindig látható volt a T-sejtek számára – ez is azt mutatja, hogy T-sejtes immunitás ellen nagyon kis eséllyel tud elmenekülni az új variáns.
A cikk szerzői azonban arra figyelmeztetnek, hogy a T-sejtes immunválasz önmagában nem blokkolja a fertőzést, és nem akadályozza a vírus továbbadását sem.
Nagy Nikoletta további cikkei Nem követemSzerzőim Izraelben megjelent a flurona: egy nő influenzával és koronavírussal is megfertőződöttígy mosolyognak a macskákMentálisan megterhelő a hosszú űrutazásThe post Hiába kerüli meg az antitesteket az omikron, a T-sejtekben még bízhatunk first appeared on 24.hu.