:

Meghalt Dobos Attila

  • 24.hu
  • 04 Jan, 2022
  • Címkék: #

80 éves korában meghalt Dobos Attila énekes és zeneszerző. Halálhírét Gréczy Zsolt tudatta a Facebook-oldalán.

Dobos Attila 1941. április 27-én született, a húszas éveire befutott énekes lett, a táncdalfesztiválok népszerű előadójává vált, 1968-ban pedig már saját válogatás lemeze is megjelent, írja a Blikk.

A fogorvosi szakmájában előszeretettel tevékenykedett, de döntéshelyzet elé állították, és ő a szórakoztatóipart választott. Érvénytelenítették a diplomáját is, dalai szerzői jogának felét pedig akkori feleségének ítélték.

A nehéz helyzetben inkább elhagyta az országot, Németországban telepedett le. Dalait ezután nem sugározták, a lemezét betiltották.

Később aztán visszatért Magyarországra és újra bizonyította tehetségét, 1985-ben például megjelentette második, Dobos Attila új dalai című nagylemezét.

Legnépszerűbb dalai között van a Mama, a Kövek a vízparton, az Isten véled édes Piroskám, a Nyári zápor, az Albérlet az emeleten, az Annyi ember él a Földön, a Minden ember boldog akar lenni, és az Annál az első ügyetlen csóknál

Négyszer nősült, párjai között volt Mary Zsuzsi énekesnő is.

The post Meghalt Dobos Attila first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés