Britney Spears 13 év után először borozhatott
Britney Spears gyámsága hivatalosan is véget ért, miután apja saját maga mondott le a feladatról nem olyan sokkal azután, hogy több film is megjelent, amiben az énekes gyámságának körülményeit és etikusságát vizsgálták. Britney Spears az elmúlt tizenhárom évben, míg apja gondoksága alatt állt, gyakorlatilag semmit sem csinálhatott engedély nélkül, nem vezethetett autót, nem mehetett bevásárolni, de még ki sem léphetett otthonából.
Kapcsolódó Egy napig sem bírnád élni azt az életet, amit rákényszerítettek Britney Spearsre Hiába a milliós vagyona: ha éppen csak pár száz dollárt szeretne elkölteni, napokat kell várnia, míg kézhez kapja a pénzt. Gyámságának körülményeiről újabb film készült, a Britney vs. Spears. Mi is megnéztük.Azóta már sok mindent kipróbált, Instagram-oldalán például megosztotta követőivel, hogy a több mint egy évtized elteltével most fogott a kezében először készpénzt, most pedig arról számolt be, hogy megivott egy pohár vörösbort, mert már bármikor megteheti. A posztban különben az egyik korábbi, szintén Instagramra feltöltött videóra reflektál, melyben Madonna egy dalára táncol, és azt is kifejti, hogy olvassa a kommenteket, és szerinte a hozzászólok nagyon utálatosak tudnak lenni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
The post Britney Spears 13 év után először borozhatott first appeared on 24.hu.
Hasonló tartalmak
Tüdőlövés a NATO miatt
- Népszava
- 21 Dec, 2024