Amikor a városok peremterületeiről beszélünk, leggyakrabban a szuburbiák családi házas övezeteire és a közéjük ékelődő üzemekre asszociálunk. Pedig a városok peremein ? gyakran csupán pár száz méterre a legtehetősebbek zárt lakóparkjaitól ? nagy számban élnek a rendszerváltás, a 2008-as válság vesztesei és szociális vagy magánéleti problémák miatt a társadalom peremére szorult személyek. E jelenség azért érdemelne jelentősebb figyelmet, mert a települések peremeire szorulók gyakran nemcsak a lakosság látóköréből kerülnek ki, de az önkormányzatok és a különböző intézmények számára is láthatatlanná válnak. E folyamat kedvező volt az önkormányzatok és számos politikai aktor számára, mivel a probléma így ?szőnyeg alá kerül?. Ugyanakkor így a kérdéskör tartósan kezeletlen maradt és mára a megyei jogú városaink körül számos szegregált lakóhelyet találunk, gyakran csupán néhány km-re a belvárosoktól és néha csupán pár száz méterre a frekventált új lakóparkoktól.