:

Meghalt Robert Durst, a dokumentumfilmben lebukó milliárdos sorozatgyilkos

Meghalt Robert Durst, a dokumentumfilmben lebukó milliárdos sorozatgyilkos
  • 24.hu
  • 11 Jan, 2022
  • Címkék: #

Robert Durst, akit barátnője, Susan Berman meggyilkolásáért ítéltek el, és akiről az HBO The Jinx című dokusorozata szólt, hétfőn halt meg a kaliforniai Stocktonban. A férfi 78 éves volt, és 2021 őszén ítélték életfogytiglanra. Durstöt vizsgálatra vitték a San Joaquin kórházba, ahol leállt a szíve és nem tudták már újraéleszteni. Korábban már elkapta a koronavírust, és egy ideig lélegeztetőgépen is ápolták. Ügyvédje szerint a vírus több már korábban is meglévő betegségét is súlyosbította.

Az HBO több éven keresztül forgatta dokumentumfilmjét a New York-i milliárdosról. A lebuktató felvételen Durst éppen a WC-n volt és elfeledkezett arról, hogy be van mikrofonozva. Ekkor azt morogta maga elé: ?Mit csináltam? Mindegyiket megöltem, jó hogy.? Ám az elejtett mondatok csak később, közben tűntek fel a film készítőinek. Durst azért gyilkolta meg barátnőjét még 2000-ben, hogy az nehogy vallomást tehessen a rendőröknek Durst korábbi, 1982-ben eltűnt feleségéről, Kathleen McCormackről, akit a gyanú szerint szintén a milliárdos ölt meg.

Durst az ingatlanmilliárdos Seymour Durst fia volt, és azzal is őt gyanúsították, hogy megölte texasi szomszédját, Morris Blacket, de 2003-ban még felmentette a vádak alól az esküdtszék, írja a Variety.

The post Meghalt Robert Durst, a dokumentumfilmben lebukó milliárdos sorozatgyilkos first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés