:

Jó mókának tartotta az állatvédő, hogy vadleseket rongál

Jó mókának tartotta az állatvédő, hogy vadleseket rongál
  • 24.hu
  • 11 Jan, 2022
  • Címkék: #

A rendőrség kedden közölte, hogy elfogta azt a budapesti férfit és nőt, akik évekig módszeresen rongáltak meg vadleseket a Buda környéki erdőkben. A pár ötmillió forintos anyagi kárt okozott.

Mint korábban részletesen beszámoltunk róla, az eddig ismeretlen tettesek 2020 augusztusa óta járták az erdőt főként Budapesten a II. és a XII. kerületben, illetve Solymár és Remeteszőlős határában. Az általuk fellelt vadkamerákat tönkretették vagy ellopták. A vadlesek egy részét felborították, több esetben kettévágták a létrafokokat vagy a les padlózatát, illetve a tartószerkezetet gyengítették meg úgy, hogy szinte észrevehetetlenül belefűrészeltek a tartógerendákba. Volt, hogy  a lest tartó oszlopot teljesen átfűrészelték, majd a vágás helyét sárral tapasztották be, hogy az láthatatlanná váljon. A Pilisi Parkerdő közleménye szerint így veszélyeztették a szolgálatot végző vadászok és kirándulók, közöttük gyerekek testi épségét.

Kapcsolódó Valakik szándékosan rongálnak, életveszélyesek a vadlesek a Pilisi Parkerdőben Az elkövetők különböző módon tették tönkre a magasleseket.

Az erdőgazdaság így értékelte a cselekményeket: ?csak az erdészek éberségének és a szerencsének köszönhető, hogy eddig senki sem zuhant le még a magasból, és nem történt akár halálos áldozatot követelő vagy maradandó testi károsodást okozó baleset. A Parkerdő azért áll értetlenül a jelenség előtt, mert az elkövetők az erdei ökoszisztéma egészséges működéséhez, az elegyes, fajgazdag erdők fenntartásához szükséges szabályozó vadászati tevékenységet teszik lehetetlenné olyan helyeken, ahol az erdők egészsége részben ennek a függvénye.? A Pilisi Parkerdő Zrt. arra figyelmeztette a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal használják a vadleseket.

A rendőrség jelentős kárt okozó rongálás bűntettének, lopás vétségének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, ami sokáig nem vezetett eredményre. Idén januárban azonban közzétettek az elkövetőkről két fotót, és a lakosság segítségét kérték a kézre kerítésükhöz. A képek alapján számos bejelentés érkezett, és még aznap budapesti lakásukban elfogták a 45 éves férfit és a 25 éves nőt.

A rendőrség közleménye szerint a tettesek állatvédőnek vallották magukat, a bűncselekmények elkövetését  beismerték, a gyanúsítás ellen nem emeltek kifogást.

Police.hu

A nő a kihallgatás során elmondta, hogy cselekedeteire jó mókaként tekintett. A férfi úgy vallott, hogy frusztrációját akarta kiélni, és bosszantásnak szánta tettét. Ellenük egyelőre rongálás miatt indult eljárás, és szabadlábon védekezhetnek. A rendőrök még vizsgálják, hogy az ügyben más bűncselekménnyel összefüggésbe hozhatók-e.

Balavány György további cikkei Hamvas politikusok ádáz küzdelme várható a fideszes Voldemort egykori körzetébenJézus magára vállalta a másságukért kirekesztettek sorsátVölner Pál útja az Orbánnál keményebb ifjúkori antikommunista lázadástól a végrehajtók uralásán át a korrupció gyanúja miatti lelépésig

The post Jó mókának tartotta az állatvédő, hogy vadleseket rongál first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés