:

Szakított Kulcsár Edina és Csuti

Szakított Kulcsár Edina és Csuti
  • 24.hu
  • 14 Jan, 2022
  • Címkék: #

Kulcsár Edina és férje, Csuti már tavaly is nyíltan beszéltek arról, hogy válságba került a házasságuk. A Nyerő Párosnak is azért vágtak neki együtt, hogy megmentsék kapcsolatukat, egyfajta terápiaként gondoltak a műsorra, ami korábban például Csobot Adélék számára is jól működött saját bevallásuk szerint.

Úgy fest, Csutiéknak végül nem jött be ez a megoldás. Nemrég mindketten a közösségi oldalaikon számoltak be arról, hogy a házasságuknak vége. Egyéves küzdelem úgy döntöttek, elengedik egymást, de gyermekeiket továbbra is közösen, szeretetben nevelik.

Egy évig küzdöttünk, de mivel mindenkettőnknek más a szeretet nyelve, így elengedtük egymás kezét. Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Csuti is, hiszen mindent megtett, hogy rendbehozza a házasságunkat, ahogyan én is, de sajnos nem ment. Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és, hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra. Csutival továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt is és neveljük a gyerekeket. Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől. Kérjük a sajtó munkatársait, legyenek tekintettel a helyzetre, magánéleti témában nem kívánunk nyilatkozni! Köszönjük előre is a támogatásotokat!

? olvasható Kulcsár Edina Facebook-posztjában.

The post Szakított Kulcsár Edina és Csuti first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés