:

Alec Baldwin átadta a telefonját a hatóságoknak

Alec Baldwin átadta a telefonját a hatóságoknak
  • 24.hu
  • 15 Jan, 2022
  • Címkék: #

Átadta telefonját a nyomozóknak Alec Baldwin, hogy átvizsgálhassák azt a tavaly októberben történt halálos forgatási baleset kapcsán. A héten a rendőrség arról számolt be, hogy a színész nem működik együtt velük ez ügyben, de úgy tűnik, azóta meggondolta magát.

A Santa Fe-i seriffi hivatal szóvivője, Juan Rios elmondta, a rendőrök célja, hogy a telefonra azért tartottak igényt, hogy a telefonon található hangüzeneteket és sms-eket átnézzék a nyomozáshoz. Baldwin ügyvédje, Aaron Dyer elmondta, ügyfele önként átadta a telefonját, ugyanakkor kiemelte,

Ez az ügy nem a telefonjáról szól, nincsenek válaszok a telefonjában. Alec nem tett semmi rosszat.

A hatvanhárom éves színész 2021 októberében a Rust című film forgatásán véletlenül meglőtte a film operatőrét, Halyna Hutchinst, aki belehalt sérüléseibe. Később Baldwin azt nyilatkozta, hogy nem húzta meg a ravaszt, a fegyver magától sült el. Az is kiderült a nyomozás során, hogy a fegyverben éles lőszer volt, de hogy hogy került bele, azt egyelőre nem tudni. A fegyvermester és a lőszerbeszállító felelőssége is felmerült, emellett egy Baldwin ellen indított kereset azt állítja, a forgatókönyv szerint nem volt szükséges elsütnie a fegyvert, amikor meglőtte Hutchinst ? ugyan az eset jelenlegi tudásunk szerint nem forgatás közben, hanem egy próba során történt a tragédia.

The post Alec Baldwin átadta a telefonját a hatóságoknak first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés