:

444: Völner az Igazságügyi Minisztérium bejáratánál kapott 3 milliót Schadltól

444: Völner az Igazságügyi Minisztérium bejáratánál kapott 3 milliót Schadltól
  • 24.hu
  • 19 Jan, 2022
  • Címkék: #

2021. július 13-án három millió forint készpénzt vett át Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium akkori államtitkára a minisztérium Nádor utcai épületénél Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől ? olvasható a 444 által megszerzett és közzétett nyomozati iratokban.

A rendőrség által lehallgatott telefonbeszélgetés szerint Schadl felajánlotta, hogy felkeresi Völnert annak munkahelyén és átad egy ?névnapi ajándékot? és aztán elmennek valahova ebédelni is. Schadl a minisztérium előtt parkolva hívta Varga Judit igazságügyi miniszter jobbkezét, aki aztán meg is jelent, átvett Schadltól egy papírzacskót, berakta a saját autójába, majd egy étterem felé vették az irányt.

A megfigyelést végző Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) jegyzőkönyvében külön kiemelik, hogy a minisztérium homlokzatán, a csomag átadásának helyszínétől 2-3 méterre egy biztonsági kamera van felszerelve, amelynek iránya pont az épület bejárata felé eső járdaszakasz, továbbá az épület sarkán is van egy térmegfigyelő kamera, ugyancsak 3 méterre.

Emlékezetes, Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész. Polt a beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2-5 millió forintot fogadott el Schadltól, akit már november elején letartóztattak. A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég.

A 444 cikke szerint ez az incidens volt az utolsó, huszonegyedik alkalom, amikor az ügyészség gyanúja alapján a végrehajtói kar elnöke kenőpénzt adott át a fideszes Völner Pálnak ? az első alkalom pedig 2018. május 22-én volt, amikor Völner felesküdött Magyarország szolgálatára.

A lap azt írja a lehallgatási feljegyzések és az ügyészségi dokumentumokra hivatkozva, hogy Schadl a végrehajtási ügyektől független ügyekben is megkereste Völnert, például segítséget kért egy oktatási projekt és egy energiatermelési pályázat ügyében is, ha pedig végrehajtói ügyekről akart egyeztetni Varga Judittal, akkor is Völneren keresztül jutott be hozzá. A miniszterrel való kapcsolatáról Schadl egy, a feleségével való beszélgetésben azt mondta ?nem nagy a szerelem Schadl és a néni között?.

A cikk szerint Völner és Schadl nem féltek konkrét neveket mondani a telefonbeszélgetéseikben, az MBVK elnöke pedig az egyik beosztottjának azt is mondta a telefonban, hogy:

Figyelj csak! írd már föl, hogy viszek egy hármast a barátunknak, akinek szoktam!

A hármas itt három millió forintot, a barátunk pedig Völnert jelenti, akinek hónapokkal korábban ugyanennyi pénzt vitt. Volt, hogy Völnernek az irodájában adta át a pénzt, egy ital kíséretében.

Schadl és felesége 2021. november 5-én éppen Dubajba utaztak volna, amikor letartóztatták őket a reptéren. Pár nappal később a tanúvallomásában azt mondta, nem tartja életszerűnek, hogy a sofőrjével hozasson el több millió forintot, majd átadja egy politikusnak, majd azt kérdezte az ügyészektől: miért állna egyáltalán érdekében megvesztegetni Völnert? ? írja a 444.

Az ügyészség azt állapította meg, hogy Schadl diplomata-útlevele ?nem tisztázott eredetű és indokoltságú?, az érintett pedig azt vallotta, Szijjártó Péter külügyminiszter állította ki a nevére, hogy a járvány alatt nemzetközi konferenciákra járhasson. A 444 kereste a külügyet, de választ egyelőre nem kaptak.

Az ügyészség kiemelte azt is, olvasható a cikkben, hogy

Schadléknál nagy mennyiségű készpénz volt, és velük volt a sofőrjük is, akinek a zsebében 16 ezer eurót találtak, ráadásul egy olyan országba igyekeztek, amelynek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal.

A sofőr, M. később azt vallotta, hogy a főnöke adta neki a pénzt, hogy tegye be a végrehajtói iroda páncélszekrényébe, amelyben később ékszereket és külföldi bankjegyeket is találtak a nyomozók. Schadlék házában 18 millió forintot találtak, de a sofőr otthonában is volt 3 millió, saját bevallása szerint babaváró hitelből és ingatlaneladásból. A nyomozók azonban olyan iratokat találtak, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy a pénz a végrehajtóktól van.

Kapcsolódó Hetek óta teljes a hírzárlat a végrehajtók elnökének letartóztatásáról A legfőbb ügyész, a bíróság és a minisztérium is hallgat róla, hogy az igazságszolgáltatás egyik fontos testületének elnöke rács mögé került.

A 444 cikkéből az is kiderül, hogy Schadlhoz egy ismerőse, R. megfigyelésén keresztül jutottak el, akivel a bizonyítékok alapján kölcsönösen intéztek egymásnak dolgokat, és R. vallomása alapján már 16 éve ismerik egymást. R.-t korábban már felfüggesztett börtönre ítélték sikkasztásért, az NVSZ emberei pedig többek között azt is hallották, amikor Schadl február 21-én felhívta R.-t, és kérte, hogy segítsen elkenni egy harmadik személy sok százmilliós áfacsalását.

R. és Schadl egymást gyakran szólította ?gazdámnak?, de a feljegyzések között van egy olyan vacsora leírása is, ahol Schadl szintén ?gazdámként? említett egy ismeretlen, harmadik személyt is, akivel korábban részt vett egy kubai nyaraláson.

A cikkből az is kiderül, hogy az iratok alapján egy oktatási bizniszben érdekelt vállalkozó ügyét is R. szállítótta Schadlnak, aki ezután Völner segítségét kérte, aki pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának beosztottjaival is egyeztetett. Az illetékes hivatal mégis elutasította a vállalkozó kérelmét, Völner pedig úgy reagált rá, hogy ?az Emmi egyébként egy trágyadomb. Olyan embereket gyűjtenek össze a közszférában, akik sehol sem kellenek?. A fideszes politikus aztán megígérte, hogy másnap beszél Rétvári Bence államtitkárral, de végül semmi nem lett belőle.

Kapcsolódó RTL: Néhány év alatt legalább 20 ingatlant vásárolt Schadl György A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott elnöke többek között a budai Várban vett lakást.

The post 444: Völner az Igazságügyi Minisztérium bejáratánál kapott 3 milliót Schadltól first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés