:

Sírva tört meg a rendőrségen a XVI. kerületi halálos késelés elkövetője

A kameraképek segítették a nyomozást, többen is felismerték a férfit, akit 38 órával a gyilkosság után elfogtak a rendőrök. A vasárnap éjjel, a XVI. kerületben történt gyilkosság után a rendőrök nagy erőkkel kezdték meg nyomozást, és a környékbeli kamerák felvételei alapján sikerült rekonstruálni, hogy a feltétlezett gyilkos milyen útvonalon menekült. A Havashalmi utcáig tudták követni, onnan nyoma veszett ? mondta Pál Adrián ezredes, a budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese szerdai sajtótájékoztatóján. A nagydarab, 39 éves férfinak jellegzetes mozgása volt, az egyik havashalmi utcai lakó felismerte és elmondta, hogy pár házzal arrébb szokta látni. Kiderült, az a munkahelye, kollégái is felismerték, de a férfi másnap nem ment dolgozni, beteget jelentett, ami erősítette a gyanút, hogy jó nyomon vannak. A rendőrök megtalálták a férfit és bevitték a Teve utcai főkapitányságra, ahol kihallgatás közben sírva megtört, és teljes beismerő vallomást tett ? mondta Pál Adrián. Később helyszíni kihallgatásra visszavitték a gyilkosság környékére. Pontosan meg kellett mutatnia a megbilincselt, vezetőszáron lévő férfinak, hogy hol volt, amikor a későbbi áldozat észre vette, merre indultak el, hol szúrta meg és hova rejtette a kést. A férfi elmondta, hogy nem akarta megölni az áldozatot, de a dulakodás közben a szúrás a szívét érte, ezért nem lehetett megmenteni. Ezután hazament, elmosta a kést, majd egy közeli kerítés fém oszlopába dobta be. Ezt a rendőrök később megtalálták. Pál Adrián szerint a nyomozócsoport rendőrei ?véreb módjára?, házról-házra járták az utcákat, rögzítve minden nyomot, összegyűjtve a legapróbb információmorzsákat, meghallgatva minden lehetséges tanút. így sikerült 38 óra alatt elfogni a férfit.Ahogyan arról kedden beszámoltunk, január 16-án este egy férfit szíven szúrtak a fővárosi XVI. kerületben. A későbbi áldozat azért ment le az utcára, mert látta, ahogyan egy gyanús alak a a parkoló autóknál matatott. A leszúrt férfi életéért a kórházban hiába küzdöttek, nem tudták megmenteni. Nyitókép: police.hu 

Hirdetés

Cimkék

Keresés