:

Varga Judit és Rogán Antal lemondását követeli Szabó Tímea a Völner-ügy miatt

Varga Judit és Rogán Antal lemondását követeli Szabó Tímea a Völner-ügy miatt
  • 24.hu
  • 19 Jan, 2022
  • Címkék: #

Az elmúlt napokban a Fidesz parlamenti képviselője, Völner Pál uralja a hazai közbeszédet, akinek korrupciós ügyeiről egyre több dolog derül ki. Lapunk is megírta, hogy nyáron az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként Völner a minisztérium bejáratánál vett át hárommillió forint készpénzt  Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, míg a múlt hét végén az derült ki, hogy a végrehajtók elnöke egyetemi vizsgákat intézett Völner rokonának és Rogán Antal kabinetfőnökének is.

Mindkét ügyet érintette a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea, amikor arról írt a Facebookon szerda délután, hogy megúszhatatlan Varga Judit és Rogán Antal azonnali távozása az Orbán-kormányból.

Minisztériumi tisztségviselők piaci kofákat megszégyenítő módon, fényes nappal adtak-vettek diplomát és közbeszerzést, kútmély szatyraikban figyelmességi italokat rejtve az ügyintézésért járó milliók mellé

? foglalja össze a politikus, amit eddig tudni lehet a Völner-ügyről, azt is boncolgatva, hogy szerinte egyértelmű, hogy a legfelső szint tudtával és beleegyezésével zajlottak a ?seftelések?.

?Ha Orbán Viktor eddig azt gondolta, kreált világában disznóölőset játszva, sűrűn pálinkázva kivonhatja magát a Völner-ügyből, akkor téved. Miniszterelnököt alakítva ugyanis két döntést mindenképpen meg kell hoznia? ?  írja Szabó, majd ki is fejtette mire gondol:

kabinetfőnöke, Nagy Ádám ügyei miatt a politikus szerint távoznia kell a kormányból Rogán Antal propaganda miniszternek; továbbá Völner Pál viselt dolgai miatt Varga Judit igazságügyi miniszer távozását is követeli az ellenzéki politikus.

És miközben Völner Pál nyaka körül némileg szorul a hurok, lapunk arról értesült, hogy Erős Gábort, Esztergom fideszes alpolgármesterét indíthatja a kormánypárt az április 3-ai országgyűlési választáson a vesztegetéssel gyanúsított politikus helyett Komárom-Esztergom megye kettes számú választókörzetében.

The post Varga Judit és Rogán Antal lemondását követeli Szabó Tímea a Völner-ügy miatt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés