Végre megvan a Gyűrűk Ura sorozat hivatalos címe
Az idei év egyik legnagyobb dobásának ígérkezik a Gyűrűk Ura világában játszódó sorozat, ami bár várhatóan hónapokon belül képernyőre kerül, eddig egészen keveset tudunk csak róla, még a hivatalos címet sem hozták nyilvánosságra az alkotók.
Eddig, a Hvg ugyanis észrevette, hogy a sorozatot gyártó Amazon Prime a YouTube-on jelentkezett egy videóval, amelyben nemcsak, hogy ízelítőt adnak abból, ami ránk vár, de a sorozat címét is felvillantották végül. Ez pedig nem más, mint
A hatalom gyűrűi.
A sorozat alkotói, J.D. Payne és Patrick McKay azt is elárulták, hogy a cselekmény a Másodkorban játszódik majd (tehát jóval a Gyűrűk Ura-filmek történései előtt), és annak minden fontos mozzanatát feldolgozza majd, beleértve a gyűrűk megalkotását, Szauron felemelkedését, és a tündék és az emberek utolsó szövetségét is.
A rajongók fenhetik a fogukat, hiszen ahogy a szerzőpáros is említi, a filmekben az Egy Gyűrű történetét dolgozták csak fel, ám ennél jóval több, további 19 mágikus mütyür létezett J. R. R. Tolkien világában, ezeknek a történetét igyekeznek minél izgalmasabban és részletesebben elmesélni.
The post Végre megvan a Gyűrűk Ura sorozat hivatalos címe first appeared on 24.hu.