:

Eszméletlenre verte a sofőrt, mert nem engedte fel maszk nélkül a 30-as buszra

A buszsofőr életveszélyesen sérült az Újpesten történt támadásban, az elkövető ellen vádat emelt az ügyészség. A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen, aki még tavaly februárban azért vert meg egy buszsofőrt Újpesten, mert nem engedte fel maszk nélkül a 30-as buszra ? közölte az ügyészség. A korábban már büntetett férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, letöltendő börtönbüntetést kiszabását kérte.Az ügyészség közleménye szerint a férfi egy barátjával akart felszállni a második ajtón az Újpest Központ felől érkező buszra az István út és a Munkásotthon utca sarkán lévő buszmegállóban, de nem volt rajta maszk, ezért a sofőr nem nyitotta ki nekik az ajtót.A vádlott ezek után az első ajtóhoz ment, és számon kérte a sofőrt, aki jelezte neki, hogy az ajtót csak akkor nyitja ki, ha maszkot vesz fel. Miután a vádlott a megállóban tovább méltatlankodott, a sofőr kinyitotta az első ajtót, kiszállt a sofőrfülkéből, és leszállt a buszról, majd a vádlotthoz fordult.A 31 éves férfi ekkor egy hirtelen mozdulattal ököllel arcon ütötte a sofőrt, amitől a sértett eszméletét vesztve, magatehetetlenül hanyatt esett, és a fejét az aszfaltozott járdába ütötte ? közölte az ügyészség. Ezután a vádlott az eszméletlen sértettet a földön hagyva elhagyta a helyszínt. A sértetthez a busz utasai hívtak mentőt.Nyitókép: YouTube / Magyarország Ügyészsége 

Hirdetés

Cimkék

Keresés