Egy bölcs ember mondhatta, talán Woody Allen vagy Soma Mamagésa, hogy az élet romantikus vígjátékként kezdődik, de melodrámaként ér véget. Az is lehet, hogy nem mondott ilyet senki, mindenesetre Joachim Trier e szellemben rendezte meg legújabb, a korábbiaknál máris nagyobb népszerűségre számot tartó filmjét. A világ legrosszabb embere már azelőtt viccel, hogy elkezdődne, és jóval azután is összeszorítja a szívünket, hogy véget ér.

Az első vicc a címe, mert a világ legrosszabb embere egy teljesen átlagos ember, olyan, mint ön vagy én. Talán valamivel szabadabb, mert kevésbé kötik gúzsba a traumái. Azért nevezhető ő a világ legrosszabb emberének, amiért bizonyos nézőpontból bárki más is: azzal, hogy a saját életét szeretné élni, törvényszerűen sebeket ejt másokon. Az anyján, akinek csalódást okoz, az apján, akit annak elrontott házasságára emlékezteti, a barátján, akiből a volt barátja lesz. A norvég rendező egy hétköznapi élet sorsszerűségükben vagy katartikus erejükben is banális eseményeit leltározza. Csupa olyasmit, amit akkor is ezerszer láttunk a moziban, ha még nem éltük át személyesen.

Hogy miért nézzük végig ezeregyedszer is? Azért, mert Trier ellenállhatatlan frissességgel és pimasz humorral meséli el a történetet, és csaknem minden jelenetbe jut egy olyan mondat vagy gesztus, ami őszintének és igazinak tűnik. Ennyi sem kevés, de ezen kívül A világ legrosszabb emberében pont úgy beszélnek a szereplők, ahogy a 2020-as évek elején beszélünk, vagy ahogyan beszélni szeretnénk az érzéseinkről, a problémáinkról, a vágyainkról. (Pontosítok: én csak szeretnék így beszélni róluk, de lehet, hogy a norvégok máris így beszélnek. Lennék norvég.)

A világ legrosszabb emberét Juliének hívják, Oslóban él, a történet kezdetén a húszas éveiben jár, és orvos szeretne lenni. Kisvártatva már pszichológus, később fotós, esetleg író. Könyvesboltban kezd el dolgozni, egy buliban pedig megismerkedik a negyven körüli Aksellel, akivel kibontakozik az első komoly párkapcsolata. Meg kell küzdenie a férfi családjával (?tervezel rendes karriert is??), a férfi gyerekvágyával, a saját ambícióival.

Aztán jön egy másik buli és egy másik férfi, a hűtlenség árnya és a harmincadik születésnap ? az élet folyik a maga rendes kerékvágásában. Amit látunk, hol vicces, hol szomorú. A befejezéshez közeledve inkább az utóbbi, mert Trier végső soron a felnőtté válásról mesél, az pedig nem más, mint a veszteségek és a kudarc elfogadásának képessége.

A cannes-i filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjjal ismerték el Renate Reinsve alakítását, aki Julie szerepében a felelőtlen, csapongó, önző húszas évekből kísér el a higgadtabb, rezignáltabb harmincas életszakaszig. Oda, ahol az ember még remél valamit az élettől, de már lényegesen kevesebbet, mint korábban. Reinsve úgy teszi különlegessé Juliét, hogy a nő valójában egyáltalán nem különleges, és leginkább átlagosnak mondható helyzetekbe keveredik. Trier csak ritkán segíti ki őt olyan stílusmutatványokkal, mint a szobrokként megmerevedő statiszták serege az új szerelem felismerésének pillanatában, vagy egy kellemesen nyomasztó, haveri begombázás epizódja.

A világ legrosszabb embere jelentős számban vonultat fel olyan pillanatokat, történéseket, amelyekre utólag mindannyian életünk súlyponti eseményeiként emlékszünk. Ha ez giccs, akkor a saját életünkben is keressük a giccset, szeretünk meghatódni magunkon ? Trier filmje éppen azért nem giccses, mert ezt a vágyunkat mutatja meg, nem a készen kapott sablonokat.

Mindezzel együtt A világ legrosszabb emberében semmi nincs, amit ne láttunk volna a polgári, európai, klasszikus művészfilm éldarabjaiban, csak éppen a 2020-as évekre vetítve, a posztfeminizmusról szóló vitákkal és a női szexualitás felszabadításával. Trier filmje leginkább Ingmar Bergmannak az ötvenes évek elején készített, női főhőssel dolgozó melodrámáira, az Egy nyár Mónikával címűre és a Nyári közjátékra emlékeztet, amelyek egyszerre könnyedek és komolyak, hétköznapiak, mégis megismételhetetlenek. (Micsoda véletlen: 2021-ben mutattak be egy Bergman szigete című, francia filmet is, hasonló témákról, amiben feltűnik Anders Danielsen Lie, Joachim Trier fétisszínésze. A világ legrosszabb emberében ő alakítja Julie első nagy szerelmét.)

Trier a nemzetközi sztárgárdával forgatott, angol nyelvű családi melodrámája, a Hétköznapi titkaink, majd a természetfeletti thriller felé kalandozó Thelma megrendezése után tért haza Oslóba, pályanyitó filmjei helyszínére. Akik legjobb formájában akarták újra látni az Oslo, augusztus rendezőjét, csalódhattak az előző kettő, egyébként ugyancsak színvonalas filmben, de A világ legrosszabb emberében nem fognak. Igaz, ebben a történetben senki sem drogfüggő, mint az Oslo, augusztus főhőse, és pszichiátriai esetek sincsenek benne, mint a Szerzőkben. Mindenki normális. Mindenki a világ legrosszabb embere.

A világ legrosszabb embere (Verdens verste menneske), 2021, 121 perc. 24.hu értékelés: 8,5/10.

The post Bárcsak mind olyanok lennénk, mint a világ legrosszabb embere first appeared on 24.hu.