:

Szakított Emma Roberts és Garrett Hedlund

Szakított Emma Roberts és Garrett Hedlund
  • 24.hu
  • 22 Jan, 2022
  • Címkék: #

Három év együtt járás után külön utakon folytatja Emma Roberts és Garrett Hedlund. A páros a People forrása szerint nehéz hónapokon van túl, és igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a lehető legnagyobb barátságban neveljék tovább közös kisfiukat, Rhodest.

Ami egyébként a pár szakítását illeti, az American Horror Story színésznője már Paris Hilton novemberi esküvőjén is egy másik férfival sétálgatott kéz a kézben, az illető pedig nem volt más, mint Cade Hudson, Britney Spears korábbi menedzsere.

A Tron: Örökség című film színészére rendesen rájár a rúd, ugyanis nem csak a kapcsolata ért véget, de gondatlanság miatt is beperelték egy 2020 januárjában történt ügy miatt. Hedlund részegen okozott balesetet, amikor áthajtott a piroson, és belecsapódott egy másik kocsiba. Az említett járműben utazó anya és lánya súlyosan megsérült, velük volt továbbá két kiskorú is. A színész kocsija állítólag tele volt üres üvegekkel, amiket a hatóságok kiérkezése előtt megpróbált eltűntetni, illetve arra is kísérletet tett, hogy elmeneküljön a helyszínről.

Hedlundot bűnösnek találták, önként bevállalt egy harmincnapos elvonót is. Az áldozatok két évvel a baleset után kártérítést követelnek.

The post Szakított Emma Roberts és Garrett Hedlund first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés