:

Sokallja a kormány által beszedett adót Székesfehérvár fideszes polgármestere

Cser-Palkovics András legalább a felére csökkentené az önkormányzatok szolidaritási adóját. Sokallja az önkormányzatok által fizetett szolidaritási adót Székesfehérvár fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András az RTL Híradónak azt mondta: legalább a felére csökkentené az adót.Szombathely ellenzéki polgármestere, Nemény András attól tart, hogy a nagyobb városok idén sem kapnak kompenzációt az iparűzési adó felezése miatt, így viszont szerinte is igazságtalanul nagy teher a szolidaritási adó. Ez utóbbi adót a nagyobb bevétellel rendelkező városok fizetik, az állam a szegényebb településeket fejleszti belőle.Az önkormányzatok egyik legfontosabb bevétele ugyanakkor az iparűzési adó, amit a területükön működő vállalkozások fizetnek. Ezt felezte meg 2021-ben és idén is a kormány a koronavírus-járvány miatt visszaeső gazdaságra hivatkozva. Szombathelyen ez azt jelenti, hogy majdnem kétmilliárd forinttal kevesebb bevétele lesz a városnak a járvány előtti utolsó évhez, azaz 2019-hez képest, miközben a szolidaritási adót a korábbi évek bevételei alapján kalkulálják ? mondja Nemény András.?Az egyik legigazságtalanabb dolog, hogy nagyon magas szolidaritási adót kell fizetnünk, tulajdonképpen az iparűzési adónak terhére. Szombathely esetében ez 2,7 milliárd forint a 8,3 milliárd forintos bevételünkből. És ráadásul még kompenzációt sem kapunk, pont azért, mert hogy azt mondják, hogy magas az adóerő képességünk, tehát kétszeresen sújtanak minket, ez így mindenképpen igazságtalan? ? magyarázta a szombathelyi polgármester.Túlzásnak tartja ennek a szolidaritási adó mértékét Székesfehérvár fideszes polgármestere is. Cser-Palkovics András a Híradónak azt mondta, legalább a felére csökkentené a városok által fizetendő adót, és azt javasolja, hogy azt ne az államnak, hanem egy agglomerációs fejlesztési alapba fizessék.Kerestük a kormányt, de nem reagáltak érdemben Cser-Palkovics András felvetésére. Az önkormányzatok támogatásáról a Pénzügyminisztérium azt írta: a kormány 2021-ben több mint 908 milliárd forinttal támogatta a településeket. A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének fedezésére idén minden önkormányzat kap állami támogatást ? erről múlt héten döntött a kormány. Az iparűzési adó kompenzációjának részletein viszont még dolgoznak.Nyitókép: Cser-Palkovics András / Facebook 

Hirdetés

Cimkék

Keresés