:

Felháborodtak a kulturális államtitkár letolvajozásán az intézményvezetők

Felháborodtak a kulturális államtitkár letolvajozásán az intézményvezetők
  • 24.hu
  • 23 Jan, 2022
  • Címkék: #

Fekete Péter kulturális államtitkár az elmúlt négy évben több száz kulturális eseményt, intézményt nyitott meg. Ezen alkalmak egy jelentős részén kulturális intézmények kiállítási tárgyainak bemutatásával szemléltette a magyar kulturális tradíciók szövetét, összhangját és egymásra épülését

? írják az elsőként a Magyar Nemzetben megjelent sajtóközleményükben a kulturális intézményvezetők. Hozzátették: azok, akik ?ezt a szellemes, szimbolikus és formabontó szemléltető módszert ? amelynek használata során a jogszabályok szerint járt el ? újságírói és jogi eszközökkel támadják, csak azt árulják el, hogy ők nem vettek részt ezeken a rendezvényeken, de nem is próbálták megismerni a valós tényeket.?

A kulturális intézményvezetők közleménye arra utal, hogy Brenner Koloman, az Országgyűlés jobbikos alelnöke a Facebook-oldalán jelentette be, hogy feljelentést tesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára ellen. Szerinte ugyanis Fekete Péter tolvaj, akinek börtönben lenne a helye.

A meglehetősen durva vád minden bizonnyal egy félreértésen alapul. Az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár (EPGK) pénteki átadóján ugyanis az államtitkár azt mondta, rendszeresen leemel ezt-azt a közgyűjtemények polcairól, majd elő is húzott egy focilabdát, ami a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) katalogizált eleme.

A jobbikos Brenner Koloman ezt a gesztust másképp értelmezte, és folytatólagosan elkövetett lopás miatt feljelentené az államtitkárt. Szerinte ugyanis ?mindent elárul az Orbán-rezsimről?, hogy ?arcátlan módon még a közgyűjteményeinket is meglopják!?

Kapcsolódó Lopás miatt feljelentik a kulturális államtitkárt Prőhle Gergely szerint csak egy gesztus volt Fekete Péter akciója. A jobbikos Brenner Koloman viszont úgy véli, az az egész Orbán-rezsimet jellemzi.

A kulturális intézményvezetők közös közleménye azonban követendő példaként említi Fekete Péter ?szellemes, szimbolikus és formabontó szemléltető módszerét?. Mint írják, az államtitkár vádlói ?képmutató hecckampány helyett inkább járjanak az eddiginél lényegesen többet kiállításra, színházba, koncertre, táncelőadásra, operába, olvassanak sokkal több könyvet, nézzenek jó filmeket és hallgassanak sok zenét. Ha megteszik, akkor talán majd belátják, hogy nem a kulturális értékek és értékteremtők előtt tisztelgő gesztus, hanem annak tudatos félreértelmezése az elítélendő cselekedet.?

A közleményt aláírók névsora:

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója

Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója

Kiss B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója

Kiemelt kép: Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára beszédet mond Dorogon, a Reimann Bányászattörténeti Múzeumban 2021. december 3-án. MTI/Kovács Attila

The post Felháborodtak a kulturális államtitkár letolvajozásán az intézményvezetők first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés