:

Márki-Zay Péter: Felkészültünk rá, hogy vezetőszáron visznek el ellenzéki politikusokat

A miniszterelnök-jelölt szerint Orbán Viktor végül ki fog vele állni egy nyilvános vitára. Interjút adott a karanténból a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált Márki-Zay Péter a szeretlekmagyarorszag.hu-nak. Az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje elmondta, az országjárás hétvégi állomásait le kellett mondania, de ha öt nap után, hétfőn sikerül egy negatív tesztet produkálnia, akkor újra szabadon mozoghat.Az ellenzéki pártszövetség, vagyis az Egységben Magyarországért országos listaállításának végső határideje februárban van, de Márki-Zay úgy gondolja, ?hogy minél előbb túl kellene esni rajta?.A politikus már nem egyedül beszél szokásos vasárnapi Facebook-bejelentkezésein, hanem Simon András kérdezi őt, ám szerinte ?az elszólások esélye ugyanannyi? az élő adás miatt, de így fókuszáltabbá és pörgősebbé tehetik az eseményt.Ha meg se szólalnék mostantól három hónapon keresztül, akkor az előző négy év terméséből faragna a Fidesz hazugságokat? tette hozzá.A Magyar Kétfarkú Kutyapárt kapcsán elmondta, szerinte nem igaz az állításuk, hogy a kutyapártra szavazók nem szavaznának az ellenzéki szövetségre, ezért indokolt a külön indulásuk. Márki-Zay elmondta, egy tavalyi felmérés szerint a kutyapárti szavazók 46 százaléka az összellenzékre is leszavazna, három százalékuk pedig a Fideszre is.Arra a kérdésre, hogy szerinte a Fidesz képes lesz-e közös ellenzéki jelölteket visszalépésre bírni, ezt mondta:Lesznek ilyen kísérletek, ebben egészen biztos vagyok. Lélekben arra is fel vagyunk készülve, hogy vezetőszáron visznek majd el ellenzéki politikusokat, már a jelöltállítás lezárulta után.Az Orbán Viktor miniszterelnök felé kezdeményezett vita kapcsán Márki-Zay kijelentette: Orbán végül bele fog menni a vitába, amint úgy érzi, hogy neki is ez az érdeke. Szerinte  a Fidesz-szavazók jogosan várják el, hogy ?a miniszterelnökük ne a propagandamédiáján keresztül támadjon valótlan, pár másodperces mondattöredékekre épülő hazugságokkal, hanem álljon ki tisztességesen egy nyílt vitára, ahogy bátor államférfiak közt ez szokás?.Nyitókép: Márki-Zay Péter / MTI

Hirdetés

Cimkék

Keresés