:

Megsorozzák hazánkat az időjárási frontok

Megsorozzák hazánkat az időjárási frontok
  • 24.hu
  • 24 Jan, 2022
  • Címkék: #

Múlt héten az előzetes várakozásoknak megfelelően érkezett az anticiklon hazánkba, az északnyugat felől benyomuló légrétegek igencsak fagyos szorítását napok óta érezzük. Sok helyen -10 fok alatti éjszakákat, fagypont közeli nappalokat hozott, és jó pár helyen havazást. A folytatásban enyhül a hideg, de a meteorológiai változásokra érzékenyek számára nehéz időszak következik.

A folytatásban négy, különböző intenzitású front éri el hazánkat, időjárásunk rendkívül változatosnak ígérkezik

? mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Frontok sorozata

Az anticiklon még két napig kitart, magyarán olyan hideg és fagyos lesz a hét első fele, mint a mögöttünk álló napok. Azzal a különbséggel, hogy csapadékra már nem kell számítanunk. Utána azonban északnyugati hidegfrontok sorozata kezdődik, az első szerdán érkezik.

Hatására megszűnnek a kemény éjszakai fagyok, napközben pedig 2-7 fokos maximumokra számíthatunk az ország legnagyobb részén. Északkeleten lesz a leghűvösebb, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod és Hajdú Bihar megyébe mondhatni beragad a hideg, de durva mínuszok már ott sem lesznek.

Szerdán és csütörtökön vegyes halmazállapotban csapadék is érkezik, inkább északkeleten lehet belőle hó, illetve főleg a nyugati tájakon megélénkül a szél. A második, gyenge front péntek környékén várható, a fentiekhez képest lényeges gyakorlati változást nem okoz.

Hosszabb távon enyhülés

A harmadik front vasárnapra ígérkezik, ennél a szél erősödik fel nagy mértékben, országszerte 70-80 km/órás lökésekre is számíthatunk, hózivatarok alakulhatnak ki. A sorozatos frontok hatására tehát összességében:

a hét második felében a mostaninál enyhébb, de nagyon szeles, többször csapadékos változékony időnk lesz.

Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint január 31. környékén ismét némi lehűlés következik ? ez lesz a negyedik front ?, ám a mostanában tapasztalt negatív értékeket nem érjük el. Nem is tart sokáig, a jelenlegi állás szerint egy újabb anticiklon hatására február 3-5. környékén jelentős enyhülés következik: szinte kora tavaszi időnk lesz, napközben 10 fok körüli hőmérséklettel.

Bihari Dániel további cikkei Meteocunami alakulhatott ki a Csendes-óceánonEzt tudjuk eddig az omikronrólKinek indokolt a negyedik oltás?

The post Megsorozzák hazánkat az időjárási frontok first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés