:

Hallgatnak Rogánék a kabinetfőnökről, akinek apja a miniszter körüli ingatlanok gazdája

Hallgatnak Rogánék a kabinetfőnökről, akinek apja a miniszter körüli ingatlanok gazdája
  • 24.hu
  • 27 Jan, 2022
  • Címkék: #

Töretlennek tűnik a bizalom Rogán Antal és a Nagy család tagjai között azok után is, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének közvetlen munkatársáról, Nagy Ádámról kiderült: a tavaly november óta letartóztatásban lévő Schadl Györgytől kapott segítséget egyetemi vizsgái teljesítéséhez. Hiába kerestük őket, sem Rogán, sem a kabinetiroda nem hajlandó nyilatkozni arról, lett vagy lesz-e következménye a miniszter kabinetfőnökével kapcsolatban napvilágot látott információknak.

A Völner-ügyben lezajlott titkos nyomozás során keletkezett lehallgatási jegyzőkönyvek szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke többször latba vetette a Pécsi Tudományegyetemen meglévő kapcsolatait Nagy Ádám érdekében. A 444.hu által nyilvánosságra hozott dokumentumrészletek szerint Schadl György elérte például, hogy a jogi tanulmányait végző Nagy sikeres szóbeli vizsgát tehessen úgy, hogy ott sem volt.

Bár az egyetem azóta elismerte a visszaéléseket, az ellenzék követelte, hogy Rogán tisztázza, tudott-e a csalásról, Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelölt mozgalmának ifjúsági csoportja demonstrációt is tartott a Várban, az érintett és a Miniszterelnöki Kabinetiroda eddig nem szólalt meg a felelősség kérdésében. Nem derült ki az sem, hogy volt-e belső vizsgálat az ügyben, és

a 24.hu kérdésére sem adtak választ, hogy Schadl kitől és milyen módon kapott megbízást az egyetemi ügyek intézésére.

A miniszter számára azért is kellemetlen a 33 éves kabinetfőnökét érintő botrány, mert Nagy Ádám több mint egy évtizede dogozik mellette különféle beosztásokban, és ez idő alatt a legbelsőbb politikai, gazdasági és kormányzati ügyek intézésében is részt vett. Sőt az évek során nemcsak ő, hanem családja is részese lett a politikus magánéletének. A kabinetfőnök Rogán Antal legkisebb fiának a keresztapja, míg Nagy Ádám édesapja korábban karbantartási munkákat végzett Rogán és akkori felesége, Rogán-Gaál Cecília ingatlanain, mígnem 2020 tavaszán, néhány hónappal a válásuk után hirtelen ő lett a politikus szállásadója.

Amint arról a 24.hu 2020 májusában beszámolt, a most 52 éves Nagy András, aki korábban kisebb vállalkozásokat vezetett, céges bevételei alapján nehezen magyarázható módon a II. kerületi Csalán utcában vásárolt meg egy milliárdos értékű lakóépületet, amelyet az adásvétel idején még nem fejezett be teljesen a beruházó. Az utcafront még félkész állapotban volt, amikor a miniszter az új barátnőjével ? aki azóta a felesége ? bekötözött a felső emeleteket elfoglaló lakásba.

A négyszintes és mélygarázsos épületet tavaly társasházzá alakították, ezért a tulajdoni lapokból tudható, hogy az utca fölé magasodó házban három lakás található. A legkisebb alapterülete is 246 négyzetméter, a másik kettő 323, illetve 359 négyzetméteres. Ezen kívül minden lakáshoz az alapító okiratban foglaltak szerint további ?mellékhelyiségek? is tartoznak, amelyek között információink szerint edzőterem is van.

A társasházban mindazonáltal nem lehet komoly vita a lakógyűléseken, ugyanis

mindhárom ingatlan tulajdonosának Nagy Andrást jegyezték be,

akit, mivel a telefonját nem vette fel, SMS-ben kérdeztünk meg, kik laknak a miniszteren kívül a házban, de nem érkezett válasz tőle.

A kabinetfőnök apjának lakcíme a cégadatok szerint továbbra sem az általa tulajdonolt luxuslakások valamelyike, hanem még mindig az V. kerületi Aranykéz utcában van bejelentve egy olyan lakásba, amely nem az övé, hanem egy, a belvárosi önkormányzat megrendeléseivel támogatott lapkiadó tulajdona.

Nagy András egyik vállalkozásának, a Gond-No Kft.-nek a nyeresége 2020-ban megközelítette ugyan a 70 millió forintot, amivel messze felülmúlta a korábbi évek 2-5 millió forintos eredményeit, ám

cégeinek eredményei továbbra sem adnak magyarázatot arra, honnan lehetett pénze a budai ház megvásárlására.

Nehezen magyarázható egy másik ingatlanvásárlás is, ami a jogi vizsgán túl is kapcsolatba hozza Nagy Ádám a Schadl György vezette végrehajtói karral. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a napokban számolt be arról, hogy 2021 októberében a Nagy által alapított, 2020-ban 33 milliós bevétellel rendelkező Nadan Kft. megvásárolt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kartól (pontosabban az annak tulajdonában álló Városligetház 13 Zrt.-től) egy 1800 négyzetméteres irodaházat a XIII. kerületi a Szegedi úton. Nagy Ádám ebben az ügyben sem szólalt meg, a Nadan azonban közleményt adott ki, azt állítva, hogy az ingatlant nyilvános nyílt pályázaton vásárolták meg, a vételárát pedig kölcsönből és a bevételekből finanszírozták.

The post Hallgatnak Rogánék a kabinetfőnökről, akinek apja a miniszter körüli ingatlanok gazdája first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés