:

íme a magyar tömegközlekedés legemlékezetesebb pótlásai: a metrópótló hajó és a többiek

Nem a tram-traint pótló villamos volt a legfurcsább felállás. Pótlóvillamosok közlekednek a szegedi tram-train útvonalán, ami a közlekedésben kevésbé jártasak részére úgy nézhet ki, mintha villamosokkal pótolnának villamosokat. Nem ez az első eset, hogy gond van a tram-trainnel.A magyar pótlójáratok univerzumában vannak igazán nagy klasszikusok. Budapesten már mindenki megtanult együttélni a metrópótló busszal és villamospótlóval, vidéken pedig a vonatpótló busz lehet ismerősebb.De mi van a furább felállásokkal?Metrópótló villamost pótló buszHabár csak rövid ideig, de 2018 januárjában mindez összejött a BKK-nál. Történt ugyanis, hogy áramszünet miatt nem jártak a 14M jelzésű villamosok Újpest-Központ és Rákospalota-Újpest között. A szám utáni M betű azt jelentette, hogy a járat metrópótló volt. Bár nem a metró vonalán közlekedett, mégis arra volt hivatott, hogy az M3-as vonal zsúfoltságát enyhítse.Az áramszünet idejére azonban pótolni kellett a járatot, így szolgálatba állították a 14M jelű metrópótló villamost pótló autóbuszt, ami olyan helyen pótolta a villamost, ahol nem járt a metró.Kisvasútpótló buszAz ember a tömegközlekedésre általában azért száll fel, mert el akar jutni valahova. Ellenben viszont a kisvasút lényege épphogy az lenne, hogy valamiféle élményt adjon az arra felszállóknak.Erre sajnos nem volt lehetőségük azoknak, akik felültek volna a Balatonfenyvesi Kisvasút Somogyszentpálig tartó szakaszára, hogy kellemes környezetben gyönyörködjenek a balatoni tájban. Az érintett szakaszon ugyanis egyszerűen buszokra terelték a kisvasutazni vágyókat pályakarbantartás miatt.A Balatonfenyvesi Kisvasút, ismét üzemben. Fotó: Máthé Zoltán / MTIVillamospótló villamosAhogy már említettük, a tram-traint pótló villamost nem lehet teljes joggal villamospótló villamosnak nevezni. Azonban még 2014-ben kiszúrta a 444 egy titokzatos járművet, ami maga is villamos volt, ám a kijelzőjén ez állt: villamospótló.Metrópótló hajóKi ne emlékezne arra, amikor 2016 végén a BKK előrukkolt a metrópótló hajó ötletével? Akkoriban újították fel az MTESZ-székházat a Kossuth-téren, ezért az M2-es itteni megállójából hajóval lehetett eljutni a Batthyány térre.Az akkori főpolgármester-helyettes, Szalay-Bobrovniczky Alexandra az ünnepélyes átadón elmondta: a jelentősen meghosszabbodott út a D2-es hajóval a Kossuthról a Batthyány-ra nem jár pluszköltséggel, viszont ?rengeteg pluszt ad az utazás élményéhez.?Nyitókép: BKK

Hirdetés

Cimkék

Keresés