:

A Nagy Ő óta Tóth Dávidnak már új kapcsolata van

A Nagy Ő óta Tóth Dávidnak már új kapcsolata van
  • 24.hu
  • 28 Jan, 2022
  • Címkék: #

Tavaly december közepén ért véget a TV-n újraélesztett A Nagy Ő műsor, amelyben Tóth Dávid keresett párt maga mellé. A fináléban két lány, Annabella és Laura közül kellett választania, míg végül sokak meglepetésére az utóbbi mellett döntött. Kapcsolatuk viszont nem sokáig tartott ki a műsor után két hónappal már külön utakon folytatták tovább életüket. Azóta Laura összejött a főnökével, és akármennyire szappanoperásan hangzik is, Annabellával közben legjobb barátnők lettek.

Tóth Dávid pedig most arról nyilatkozott a Blikknek, hogy neki is új kapcsolata van, amiről azonban nem szeretne sokat elárulni.

Nem szeretnék erről sokat mondani még, csak annyit, hogy pár hete ismerjük egymást, de annál intenzívebb a kapcsolatunk. Érdekes, hogy amikor annyira akartam szerelmes lenni A Nagy Ő forgatása előtt, alatt, nem jött a szerelem. Laurával kapcsolatban végül kiderült számomra, hogy nem igazi szerelem volt, hanem inkább egy erős fellángolás. A szakításunkat követően elengedtem az egészet és ősszel egyáltalán nem is randiztam. És egyszer csak megérkezett az életembe ő.

Nemrég amiatt írtunk Tóth Dávidról, mert közös fotókkal emlékezett meg közösségi oldalán Csollány Szilveszter olimpikonról.

Kapcsolódó Tóth Dávid közös fotókkal emlékezett meg Csollány Szilveszterről 51 évesen hunyt el a tornász.

The post A Nagy Ő óta Tóth Dávidnak már új kapcsolata van first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés