:

Két halálos tűz is volt szombat este

Szombat este Apostagon és Görgetegen is meghalt egy ember tűz miatt. Este negyed nyolc után érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Bács-Kiskun megyei Apostagon, a Búzavirág utcában kigyulladt egy Duna-parti faszerkezetű nyaraló, a tulajdonosa pedig nem jött ki az épületből ? tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.Az esethez három járművel 12 tűzoltó vonult az akkor már lángokban álló negyven négyzetméteres épülethez. A tűzben két gázpalack is felrobbant. A tűzoltók ötven percig küzdöttek a lángokkal, majd amikor átvizsgálták a romokat egy holttestet találtak.Este fél kilenc körül egy másik esetről is jelzés érkezett: a Somogy megyei Görgetegen, a Petőfi utcában gyulladt ki egy családi ház. Még mielőtt a tűzoltók megérkeztek, a szomszédoknak sikerült kihozniuk egy embert az égő épületből, de annyi füstöt lélegzett be, hogy az életét már nem sikerült megmenteni. A szomszédok a tüzet is oltani kezdték, azonban nem bírtak vele. Négy járművel 17 tűzoltó vonult az esethez, akik több irányból is oltották a hetven négyzetméteres családi házat.A katasztrófavédelem most mindkét helyszínen azt vizsgálja, hogy pontosan mikor, hol és miért keletkezett a tűz. A hasonló esetek elkerülése érdekében azt javasolják, hogy a tulajdonosok vegyenek füstérzékelőt otthonra, amit a szoba közepén a plafonra kell felszerelni.Nyitókép: Illusztráció ? Fotó: Lakatos Péter / MTI

Hirdetés

Cimkék

Keresés