:

Pharrellnek van egy dala, amit nem hajlandó bemutatni 2117-ig

Pharrellnek van egy dala, amit nem hajlandó bemutatni 2117-ig
  • 24.hu
  • 30 Jan, 2022
  • Címkék: #

Pharrel Williams 2017-ben írt egy dalt, amit egy konyakmárkával közös projekthez készített. A számot még abban az évben néhányan meghallgatták egy sanghaji bulin, de rajtuk kívül az elkövetkezendő hosszú időben nem hallhatja senki, mivel Pharrell úgy döntött, száz évre elzárja azt a nyilvánosság elől. A LadBible magazin most arról írt, hogy döntésével a globális felmelegedésre szeretné felhívni a figyelmet az elvileg 100 Years, azaz száz év című számával, amelyet a tervek szerint tényleg ennyi idő múlva mutatnak majd be, feltéve, ha az akkor az még lehetséges lesz.

Kapcsolódó Pharrell Williams mindjárt ötven éves, de úgy néz ki, mintha csak a húszas éveit taposná Ő a génlottó igazi nyertese.

A lemez, amin a dal is hallható elvileg vízben oldódó agyagból készült, ami tönkremegy, ha a tengerszint túlságosan megnő. Pharrell szerint ez is egy módja annak, hogy felhívja az emberek figyelmét a klímaválságra.

Pharrell különben nemrég nyitott szórakozóhelyet Ibizán, ami azért érdekes, mert mindezt David Lynch rendezővel közösen tette.

Kapcsolódó David Lynch és Pharrell közösen nyitott éjszakai klubot Ibizán A legendás rendezőben és a zenészben első látásra nincs semmi közös. Ezek szerint mégis van.

The post Pharrellnek van egy dala, amit nem hajlandó bemutatni 2117-ig first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés