A hatvanas évek egyik legmocskosabb brit bulvársztorijából, az Argyll márki házaspár botrányos válásáról készült Amazon/BBC-minisorozatot ugyan az HBO GO ugyan a négy évvel ezelőtti, Egy nagyon angolos botrány című sorozat második évadaként tartja számon, ez valójában egy új sorozat, még ha a koncepció és néhány producer személye össze is fűzi a kettőt. Az új sorozat azonban már a címében is különbözik az előzőtől (A Very British Scandal, magyarul Botrány brit módra, mivel a főszereplők skótok), az alkotók is mások, és ugyan ez is a múlt század egyik hírhedt brit közéleti eseményét dramatizálja, a legnagyobb különbség a kettő hangvételében érthető tetten. Míg a Hugh Grant és Ben Whishaw főszereplésével készült előző sorozat ? mely a Thorpe-botrány néven elhíresült ügyet mutatta be ? a humorosabb végén fogta meg a történetet, a brit tévénézőknek most karácsonykor bemutatott minisorozat sokkal komolyabb és sötétebb.

E sorozat forgatókönyvírója, Sarah Phelps irodalmi művek, elsősorban Agatha Christie-regények televízióra alkalmazásával szerzett nevet, és a néhány komikus részlete ellenére valóban nem túl vidám történet sorozat-verziója ennek megfelelően nem szórakozik olyan jól a brit elit képmutatásán és romlottságán. Phelps és a rendező, a norvég Anne Sewitsky vállaltan a női nézőpontot mutatták meg, és a főszereplőjük Argyll márkiné, született Margaret Campbell lett:

Nagyon erősen azt éreztem, hogy azért büntették meg, mert nő volt, mert látható volt, mert nem volt hajlandó meghátrálni, jó kislányként viselkedni és csendben elsétálni. Ez a dráma az én tisztelgésem előtte

? mondta Sarah Phelps.

Bár a sorozat egy percig sem titkolja, hogy a márkiné sem volt szent, és két olyan felet látunk, akik tényleg gond nélkül képesek övön aluli ütésekre, sőt, rúgásokra is a másik ellen, az alkotók célja bemutatni azt, hogy egy nő egy ilyen helyzetben szükségképpen vereségre volt ítélve a hatvanas évek elejének álszent brit társadalmi viszonyai között.

Margaret Campbell (született Whigham) egy skót milliárdos lányaként fiatalkora óta a brit felső tízezer ismert alakja volt, aki egy férjet és sok neves szeretőt is elfogyasztott már, mielőtt a negyvenes évek végén megismerkedett volna Ian Campbell századossal, aki ugyan oldalági örökösként akkoriban szert tett a márki címre, vagyona viszont nem volt. Ő már két házasságon is túl volt, továbbá éveket töltött hadifogságban egy náci haláltáborban, mely trauma az egész későbbi életére befolyással volt. A márki alkohol-, gyógyszer- és szerencsejátékfüggőségben is szenvedett, de nemcsak emiatt volt szüksége egy gazdag feleségre, hanem az örökölt kastélya felújítására, sőt, fenntartására sem volt elég pénze.

így aztán az ő szempontjából ideális volt a Margarettel kötött házasság, mint ahogy eleinte a felesége is azt hitte, megfogta az isten lábát azzal, hogy márkiné lett és beköltözhet egy regénybe illő, skót kastélyba. Az idill azonban gyorsan elillant, a férjéről kiderült, hogy minden függősége mellett még erőszakos és hűtlen is, Margaretet viszont nem olyan fából faragták, hogy csendben asszisztáljon egy ilyen kapcsolathoz. Sőt, hamisítással megpróbálta kizárni a férje előző házasságból való fiait az örökösödésből, és sok tekintetben méltó párja volt a márkinak. Csakhogy amint Margaret apja megelégelte a veje pazarlását és elzárta pénzcsapot, a számító márkinak már nem volt szüksége Margaretre, és miután az utóbbira nézve terhelő bizonyítékokat szerzett (volt, amiket erőszakkal), kezdeményezte a válást.

Ez volt aztán az igazán mocskos ügy:

a fő bizonyíték ugyanis egy Polaroid-kép volt, amely a márkinét ábrázolta, amint orálisan kielégít egy nyaktól lefelé látszó férfit.

A fej nélküli férfi (akinek a kiléte sosem derült ki minden kétséget kizárólag) esete aztán nemcsak a brit jogtudomány egyik legnevezetesebb precedens ügye lett, hanem iskolapéldája annak, hogyan alázott meg nyilvánosan egy nőt egy teljes intézményrendszer, karöltve a közvéleményt ellene hangoló bulvársajtóval. Mindez abban csúcsosodott ki, hogy az ítélethirdetéskor a bíró több mint három órán keresztül leckéztette és marasztalta el a márkinét, akit aztán évtizedekig Dirty Duchess (Mocskos márkiné) néven emlegetett a bulvársajtó. Az, hogy a férje miket művelt? Senkit nem érdekelt.

A sorozat ennek megfelelően jóval inkább emlékeztet a másik, korabeli hasonló történetet, a Profumo-ügyet feldolgozó, Christine Keeler tárgyalása című ugyancsak BBC-minisorozatra, mely ugyan jóval inkább politikai természetű botrány volt, az viszont közös volt a két esetben, hogy ott is a női szereplőt lehetetlenítették el, miután ellene hergelték a közvéleményt. A szereposztás ott is erős volt, Sophie Cooksonnal és James Nortonnal, de a Botrány brit módra erre is rátesz egy lapáttal, hiszen Claire Foy és Paul Bettany játsszák a főszerepeket: előbbi A korona II. Erzsébetjeként már látható volt egy ugyanabban az időben játszódó sorozatban, és ugyan most más karaktert alakít, a színészi eszköztára elég hasonló a fiatal, és még néha önfejű királynő megformálásához. Vele leginkább az lehet a probléma, hogy jóval fiatalabb a tárgyalása idején már ötven fölött járó Margaret Campbellnél, és hasonló a helyzet Bettanyval is, aki szintén egy tízessel fiatalabb, mint a márki, akit játszott.

De ennyi glamurizálás nem lehet meglepő egy ilyen feldolgozásnál, amely rögtön egy tárgyalás előtti, feszült jelenettel indít, majd aztán visszamegy egészen a pár megismerkedéséig. A sorozat innen mutatja be, hogyan keseredik meg az álomszerűnek induló kapcsolat, lassan ? néha kicsit túlságosan is lassan ? ereszkedve addig a pokolig, ami a válással és a tárgyalással szabadul el. Az mindenképpen Sarah Phelps javára írandó, hogy a sorozat egy percig nem mutatja jó és rossz harcaként a történetet, az elkényeztetett, önző és néha bizony aljas Margaret Campbell senkinek se lesz szimpatikus feltétlenül ? de nem azért, amiért a korabeli közvélemény meghurcolta és erkölcstelen, züllött némbernek állította be. A márkinő valójában modern és független nőként viselkedik egy nagyon is vaskalapos és képmutató közegben, és talán a legnagyobb hibát ott követi el, hogy valamelyest mégis megbízik a férjében.

A márki viszont tényleg egy sátáni figura, amire néha a forgatókönyv is ráerősít az olyan didaktikus jelenetekkel, mint amikor az esküvő után nem sokkal egy újabb, szép lepkét szúr át gombostűvel és helyez el a gyűjteményében.

A botrány persze nem az, hogy ő ennyire rossz ember (pláne, hogy őt is traumatizált alakként mutatják be), hanem a Lordok Háza tagjaként és kiterjedt kapcsolatrendszerrel mindezeket meg is tehette.

Az Amazon beszállása a sorozatba lehetővé tette, hogy a készítőknek ne kelljen spórolniuk, így már-már A koronát idézően szép megjelenésű produkció lett a Botrány brit módra, bár lehet, három helyett két részben nagyobbat ütött volna. így az ideálisnál kicsit mélyebbre fúrja magát az örökösödési problémákba, hogy aztán arisztokrata szappanoperából hirtelen feszes, pszichológiai dráma kerekedjen az utolsó epizódra. Ugyanakkor aki látott már egy-kettőt az 1950-es, 60-as évek brit közéleti eseményeit feldolgozó számos sorozatokból vagy filmekből, amik az elmúlt években születtek, az ismerősnek fogja érezni a sorozat világát, néha talán túlságosan is. Lehet róla vitatkozni, más hangvétellel is feldolgozható lenne-e ez a tényleg csak a britekre jellemzően perverz és egyszerre szomorú történet, de igazából az a meglepő, hogy erre csak most került sor.

Botrány brit módra (A Very British Scandal), 3 epizód, 2020, HBO GO. 24.hu: 7,5/10

The post A fej nélküli férfi eseténél nehéz rosszabb színben bemutatni a brit uralkodó osztályt first appeared on 24.hu.