:

A Sony felvásárolja a Destiny fejlesztőjét

A Sony felvásárolja a Destiny fejlesztőjét

A Sony Interactive Entertainment 3,6 milliárd dollárt ad a Bungie-ért, a Destiny című játékot és az eredeti Halo sorozatot készítő stúdióért és kiadóért ? számolt be róla a The Verge. Az akvizíció hírét nemsokkal azután hozza nyilvánosságra a cég, hogy a Microsoft nemrég bejelentette a maga gigaüzletét, melynek keretén belül nemrég 68,7 milliárd dollárért megkaparintotta az Activison Blizzardot.

A Bungie vezetője, Pete Parsons blogbejegyzésben mesél arról, hogy a cég továbbra is független leányvállalatként fogja kiadni és fejleszteni játékait. A Sony személyében egy olyan partnert találtak, aki feltétel nélkül támogatja a munkájukat és azon kreatív víziójukat, hogy egy generációkon átívelő szórakozást nyújtsanak minden platformon. A Sony szintén arról ír a PlayStation blogon, hogy a Bungie továbbra is multiplatform független stúdió és kiadó marad, a vállalat a PlayStation Studios fejlesztői mellett fog tevékenykedni. A Sony egyébként már tavaly is bevásárolt, öt stúdiót is beemelt a belsős rendszerébe.

Külön érdekesség, hogy a Bungie anno a Microsofttal fonódott össze, hiszen 2000-ben a redmondiak megvásárolták őket (ekkor indult útnak a Halo: Combat Evolved), majd 2007-ben elváltak útjaik. 2014-ben aztán gurítottak a Destiny-vel.

A fentebb már említett Microsoft-Activision felvásárláson túl egy harmadik jelentős üzlet is kiemelhető a közelmúltból, amikor a Grand Theft Auto készítője, a Take-Two Interactive bejelentette, hogy 12,7 milliárd dollárért felvásárolja a Zyngát.

Bungie has limitless potential to unite friends around the world.

We have found a partner in PlayStation that shares our dream and is committed to accelerating our creative vision of building generation-spanning entertainment.

Our journey begins today.https://t.co/PLuVn48zdy pic.twitter.com/kAhRbAg3vD

? Bungie (@Bungie) January 31, 2022

Kapcsolódó Itt az év első gigaüzlete: a Microsoft megveszi a Call of Duty és a World of Warcraft kiadóját 22 ezer milliárd forintot költenének az üzletre.

The post A Sony felvásárolja a Destiny fejlesztőjét first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés