:

Aki 25 pontos hátrányból is megcsinálta ? hét ikonikus meccsel búcsúztatjuk Tom Bradyt

Aki 25 pontos hátrányból is megcsinálta ? hét ikonikus meccsel búcsúztatjuk Tom Bradyt
  • 24.hu
  • 02 Feb, 2022
  • Címkék: #

7. Hétfő esti Brady-show

Brady karrierje során 36 meccset játszott a Miami ellen (első csapatának, a New Englandnek csoportriválisa volt a Dolphins az AFC Keleti divíziójában, így idényenként kétszer mindig találkoztak), és 12-szer vesztesen hagyta el a pályát, ennyi vereséget egyetlen csapat sem mért rá.

A Miami stadionjában egyenesen negatív mérleggel (7-10) zárt, pedig pályafutása egyik legemlékezetesebb teljesítményét éppen a Dolphins vendégeként produkálta.

2011 szeptemberében, az idény első hétfő esti meccsén Brady összesen 517 yardot passzolt, ami abszolút rekord a karrierje során. A meccs folyamán három elkapónak (Wes Welker, Rob Gronkowski, valamint a később gyilkosság miatt elítélt, és a börtönben öngyilkosságot elkövető Aaron Hernandez) összesen négy touchdownpasszt osztott ki, a New England pedig 38-24-re győzött.

6. A két tökéletes meccs egyike ? megint a Miami ellen

Bradynek a 22 idénye alatt három olyan mérkőzése volt, amikor tökéletes, 158,3-as irányító mutatóval zárt. Ahhoz, hogy egy quarterback 158,3-as mutatót érjen el négy feltételnek kell teljesülnie:

a passzai 77,5 százalékának pontosnak kell lennie, a passzkísérletei átlagosan 12,5 yardosak legyenek, az átadásai nagyjából 12 százalékából touchdownt kell elérnie, és nem adja el a labdát.

2007 októberében megint a Miami itta meg a levét Brady remeklésének, a New England 12-ese az első 11 passzából egyet sem rontott el, ezekből összesen 220 yardot hozott össze, csapata pedig négy TD-t szerzett.

?Ez egyszerűen hihetetlen? ? mondta a kommentátor, amikor Randy Moss két védővel a nyakán előbb egy 35, majd egy 50 yardos Brady-bombát húzott le a célterületen belül. A Patriots a félidőben már 42-7-re vezetett, Brady neve mellett pedig öt TD-átadás szerepelt két negyed után. A negyedikben még hozzátett egy hatodikat is, így végül 21 sikeres passzal (25 kísérletből) és 354 yarddal zárt, a New England pedig 49-28-ra győzött.

5. Öt TD egy félidő alatt? Megy az egy negyed alatt is!

Brady nemcsak egy félidőn belül, de egy negyed alatt is képes volt kiosztani öt TD-passzt, ahogy ezt 2009 októberében a Tennessee ellen bemutatta. Az októberi időpont ellenére váratlanul hideg volt, de sem ez, sem a havas pálya nem tudta kizökkenteni a New England klasszisát.

Brady a 10-0-s első negyed után indult be, kezdésnek Mosst kínálta meg egy 40 és egy 28 yardos átadással, majd Kevin Faulk következett, aki a célterületig vágtázott a labdával, végül Welkernek is kézbesített két passzt. A félidőben 45-0 állt az eredményjelzőn, de a folytatásban a Patriots levette a lábát a gázpedálról, bár egy Brady, Moss koprodukció révén azért összejött még egy TD-passz az irányítónak.

A hat touchdownpassz egyéni rekord, az egy negyeden belüli öt TD-átadás NFL-csúcs, és az 59-0-val végződő meccsen Bradynek a harmadik negyedben (380 yard és 152,8-as irányító mutató állt a neve mellett) véget ért a műszak, úgyhogy a csereirányító, Brian Hoyer is lehetőséget kapott.

4. Hé, még itt vagyok!

2019 januárjában az Amerikai főcsoport döntőjében Brady azzal a Patrick Mahomesszal állt szemben, akit sokan a következő 15 év legnagyobb klasszisaként apsosztrofáltak. Szinte minden Mahomes és a Kansas City Chiefs mellett szólt, és az ifjú titán ki is tett magáért, 295 yarddal, valamint három TD-passzal bizonyította a klasszisát ? mégis a Patriots jutott totvább.

Az első félidőben 14-0-ra vezetett a New England, de Mahomes feltámadt, és a negyedik negyed elején 21-17-nél már a Chiefs állt jobban. Sony Michel futásával fordítani tudott a Patriots, de erre TD-vel felelt a Chiefs, így két perccel a vége előtt 28-24-ra vezettek Mahomesék. Brady számára ez még bőven elég idő volt ahhoz, hogy végigvezesse a csapatát a pályán, de az újabb New England-touchdown után a Chiefs egy mezőnygóllal hosszabbításra mentette a meccset.

Ahol a pénzfeldobást Bradyék nyerték, és az irányító már nem adta oda a labdát Mahomesnak. A New England 13 játékból ment végig a pályán, Bradynek hétből csak négy passza volt sikeres, de háromszor is kritikus helyzetben passzolt jó helyre, amikor harmadik kísérletnél legalább 10 yardot kellett megtennie a csapatának, hogy folytathassa a támadást.

A végén a Kansas védői kétszer is azt várták, hogy Brady passzolni fog, ő viszont Rex Burkhead kezébe nyomta a labdát, aki a második futásával megszerezte azt a TD-t, amivel a Patriots bejutott a Super Bowlba, amit aztán meg is nyert a Los Angeles Rams ellen.

3. Új csapat, de a megszokott eredmény

A 2020-as szezon legnagyobb szenzációja az volt, hogy Brady elhagyta a New Englandet, és a Tampa Bay Buccaneers játékosa lett, amellyel 43 évesen is bejutott a Super Bowlba. Pedig kissé döcögősen indult az idény, az első 12 meccséből hetet tudott megnyerni a Tampa, aztán a végén összehozott egy négyes győzelmi sorozatot, és így bekerült a rájátszásba.

A playoffban az ötödik olyan csapat lett a Bucs, amely a Super Bowlig vezető úton három meccset is megnyert idegenben, sorrendben a Washington, a New Orleans és a Green Bay ellen, így saját stadionjában vívhatta meg a nagydöntőt a Kansas Cityvel. Bradyék megint underdognak számítottak Mahomesék ellen, de a pályán ebből semmi sem látszott.

Brady a régi fényében csillogott, három TD-passzt osztott ki, ebből kettőt egyik kedvenc játszótársának, a vele korábban már New Englandben is együtt szereplő Rob Gronkowskinak. A Tampa Bay idénybeli legjobb játékát előhúzva 31-9-re lemosta a Kansast, és

Brady hetedik Super Bowlját nyerte, amivel nem szimplán rekorder, de egyedül több bajnoki aranygyűrűje van, mint bármelyik franchise-nak az NFL-ben!

2. Dinasztia és legenda születik

A 36. Super Bowlon, 2002 februárjában a szakértők előzetesen nem sok esélyt adtak a Patriotsnak, amely a nagydöntőt a félelmetes támadójátékot produkáló St. Louis Rams ellen vívta. A legnagyobb show a műfüvön, egy angol szójátékkal így emlegették a Kurt Warner által irányított, rekordokat döntőgető Rams offense-t, amelyet a New England a Super Bowl első három negyedében mindössze három ponton tartott.

Az utolsó negyedben aztán feltámadt a St. Louis, és 1 perc 37 másodperccel a vége előtt 17-17-re alakult az állás.

?A Patriotsnak ebből a mezőnypozícióból arra kell törekednie, hogy lefuttassa az órát, és bízzon abban, hogy a hosszabbításban megnyerheti a meccset? ? elemzett a nemrég elhunyt legenda, a meccsen szakkommentátorként dolgozó John Madden, amikor a New England a saját 17 yardosáról indíthatta az utolsó negyed utolsó támadását.

Brady nem fogadta meg Madden tanácsát, és megőrizte a hidegvérét a rázós pillanatokban is, így ígéretes pozícióba jutott el a Patriots. A mindent eldöntő mozdulat aztán a rúgóé, Adam Vinatiérié volt, aki 48 yardról betalált, amivel megszületett a Super Bowl történetének egyik legváratlanabb eredménye.

A 20-17-es sikerből Brady 145 passzolt yarddal és egy TD-átadással vette ki a részét, mégis ő örülhetett, miközben a másik oldalon Warner 365 yardot hozott össze. A St. Louis klasszisa azonban egyszer úgy adta el a labdát, hogy abból a Pats szerzett touchdownt, és volt még további két olyan passza, amiből a New England vezethetett támadást, valamint háromszor is a földre vitték. Bradyt viszont csak egyszer sackelték, nem adott el labdát, ellenben az utolsó támadásnál nyolcból öt passza is sikeres volt, ami kulcsfontosságú volt a győzelemhez. Amely az első megnyert Super Bowl volt mind Brady, mind a New England számára.

1. A legnagyobb fordítás

Mi más is lehetne az első helyen, mint az a meccs, ahol a Brady-utálók (vannak, nem is kevesen, ahogy persze Lewis Hamiltonért, Michael Jordanért, Roger Federerért sem rajong mindenki) már kaján vigyorral az arcukon dörzsölték a tenyerüket? Hogy végre itt az alkalom, amikor Brady egy igazán fontos meccsen csődöt mond, és belenéz egy hatalmas maflásba.

Az 51. Super Bowlon ugyanis a harmadik negyed közepén az Atlanta Falcons 28-3-ra vezetett a New England ellen, és a statisztika alapján mindössze három százalék esélyük volt a győzelemre Bradyéknek. A harmadik negyed végén is csak 28-9-re zárkózott a Patriots, amely végre csinált ugyan egy TD-t, de az ezt követő jutalomrúgást Stephen Gostkowski elrontotta.

Kevesebb mint tíz perccel a vége előtt Gostkowski 33 yardról nem hibázott, de még mindig 28-12-re vezetett az Atlanta. A New England nyolc pontra csökkentette a hátrányt, amikor Danny Amendola TD-je után a jutalompont helyett megcsinálták a kétpontos játékot, és a Patriots megkapta a lehetőséget az egyenlítésre is. Csupa nagy játék következett, Brady harmadik és tíznél 16 yardos passzal kínálta meg Chris Hogant, majd Julian Edelman mutatott be egy frenetikus elkapást, amikor két védő csüngött rajta.

Kapcsolódó Eddig bírta a kegyetlen darálót a fontos meccsek legnagyobb specialistája 34 évesen bejelentette visszavonulását Julian Edelman, aki nyert három Super Bowlt, de talán még jobban elárulja, milyen játékos is volt, ahogyan Tom Brady beszélt róla.

Brady 91 yardos támadást vezetett, ami a Pats leghosszabb drive-ja volt az idényben, és 57 másodperccel a vége előtt James White TD-t szerzett, majd Amendola kétpontosával már 28-28 volt az állás.

A Super Bowlok első hosszabbításában a New England nyerte a pénzfeldobást, Brady pedig hihetetlenül éles tudott maradni, és első hat passza kivétel nélkül pontos volt. A meccset, és az NFL történetének legvalószínűtlenebb fordítását végül White zárta le egy 2 yardos futással.

Brady, aki pocsék első félidőt zárt, a rendes játékidő utolsó 17, valamint a hosszabbítás 4 percében nagyon összerakta a játékát, 28 passzából 21 sikeres volt, ez idő alatt 246 yardot dobott, és volt egy TD-passza, valamint az ő átadása után született meg az egyik kétpontos.

Miközben az egész világ azon hüledezett, hogyan hozhatta össze ezt a feltámadást, a New England-drukkerek csak annyit mondták, ilyen, amikor Tom Brady azt csinálja, amiben a legjobb.

Fura lesz nélküle.

The post Aki 25 pontos hátrányból is megcsinálta ? hét ikonikus meccsel búcsúztatjuk Tom Bradyt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés