:

Egy hónapra hazamehetett három végrehajtó, akiket Schadl ügyében tartóztattak le

Egy hónapra hazamehetett három végrehajtó, akiket Schadl ügyében tartóztattak le
  • 24.hu
  • 04 Feb, 2022
  • Címkék: #

Nem került szabadlábra Schadl György, sem a sofőrje, illetve R. Róbert sem ? közölte a hvg.hu-val Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője.

Három végrehajtó esetében döntött úgy a nyomozási bíró decemberben, hogy nem hosszabbítják meg a letartóztatást, hanem helyette bűnügyi felügyeletüket rendelik el.

Az ügyészség azonban sikeresen fellebbezett, így az említett három személy a napokban ismét letartóztatásba került, írja a lap.

Szabó a lapnak elmondta, a három érintett tavaly december 24-én került bűnügyi felügyeletbe és körülbelül egy hónapig voltak otthon. A gyanúsítottakra nyomkövetőt szereltek, a rendőrök pedig szúrópróbaszerűen ellenőrizték, hogy otthon tartózkodnak-e.

A bíróság február elején egy hónapra rendelte el a letartóztatásukat, mivel úgy találták, hogy fennállhat a veszélye annak, hogy befolyásolják a még zajló nyomozást. Március elején dönthetnek az esetleges meghosszabbításáról.

The post Egy hónapra hazamehetett három végrehajtó, akiket Schadl ügyében tartóztattak le first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés