:

Hogyan igyunk whiskyt a lovagiasság szellemében?

Hogyan igyunk whiskyt a lovagiasság szellemében?
  • 24.hu
  • 06 Feb, 2022
  • Címkék: #

?A civilizáció igazi úttörője nem az újság, nem a vallás, nem a vasút, hanem a whisky!? (Mark Twain)

A neves márkájú kevert skót whisky, a Chivas Regal a kétezres évek végén új marketing kampányt indított, ?Live With Chivalry?, azaz ?élj lovagiasan? címen. A kampánybevezető reklám azzal kezdődik, hogy egy férfi sodródik a nagyvárosi utcai forgataggal, majd megáll, elgondolkodik, s felteszi magának a kérdést: ?milliónyi ember, mindenki csak magával törődik, tényleg így kell élnünk?? Főhősünk pillanatnyi töprengés után hátat fordít a tömegnek, s határozottan nemmel felel, utána pedig hitet tesz a lovagiasság klasszikus értékei mellett, sorra véve a legfontosabbakat, úgymint

a bajtársiasság, az udvariasság, a hűség, a szavahihetőség, a becsület és a hősiesség.

A reklámszöveg aláfestő képei a hagyományos, elegáns, angolszász gentleman világot idézik.

Az nem kérdés, hogy a régi vágású lovagiasság értelmezhető a globalizálódó, materialista tömegtársadalom egyik morális-kulturális ellenpontjaként. Abban is lehet némi igazság, hogy az angolszász gentleman eszmény követőinek egyre fogyó körében ezek a klasszikus értékek valamelyest még tényleg számítanak valamit. Ami viszont a whiskyfogyasztás és a globalizáció divattrendjeivel szembemenő, független személyiségek viszonyát illeti, nos, itt már joggal ébrednek kétségek. Az ember benyomása sokszor ugyanis éppen az, hogy a legnépszerűbb whiskymárkák a különböző fogyasztói célcsoportok státuszszimbólumaivá lettek: üres külsőségek, amelyek arra jók, hogy egy-egy társadalmi-jövedelmi réteg valódi értékek híján valamilyen trendi dologhoz tudja kötni az identitását.

Vásárolok, tehát egyén vagyok

? írja némi iróniával egy reklámvilágot elemző szakember.

Mégsem lennénk igazságosak, ha ennyivel elintéznénk a címben rejlő kérdést. A széles körben ismert nagy brandek mellett több mint 120, kisebb-nagyobb whiskylepárló műhely működik Skóciában. Legtöbbjük majd két évszázados múlttal, a túlélésért folytatott szívós küzdelem emlékeivel, régimódi elhivatottsággal, súlyos hagyományokkal, bátor újításokkal és nemzedékről nemzedékre szálló megannyi apró titkos trükkel. És hogy mindennek van-e köze a régi vágású lovagias értékekhez? ? e kérdés megválaszolásához a történelem mélyrétegeibe kell lefúrnunk magunkat.

A lovagiasság tradíciója ? a trubadúroktól Hemingway-ig

A lovagi kultúra a középkori Nyugat-Euróban született meg ? az antik férfieszmény, a barbár harcias virtus, a keresztény erényesség és a szerelmi költészet frigyéből. A hit védelme, a nők, a gyermekek és az elesettek oltalmazása ötvöződött a test és a szellem pallérozásának igényével, a lovaglás, a kardforgatás, az íjászat, az udvarlás, a költészet és a tánc mindennapi gyakorlatával. Eszmény és valóság között persze sokszor óriási volt a kontraszt ? elég, ha a keresztesháború barbár pusztításaira gondolunk. Ugyanakkor a lovagi kultúra öröksége különféle formában még sok évszázadon át tovább élt, és termékeny hatást gyakorolt a nyugati civilizáció formálódására. Különösen Angliában, ahol a nemesség az újkorban is megőrizte társadalmi-politikai befolyását, és hagyománykövető életformájával mintát adott a feltörekvő társadalmi elemeknek. Másfelől a városi értelmiség felvilágosult szellemisége is visszahatott a nemesség gondolkodására.

A brit kapitalizmus 18. századi előretörése összességében a nemesi értékek finomodásával, egyszersmind a polgárság társadalmi-kulturális ?nemesedésével? járt együtt. A klasszikus lovagiasság közösségi értékrendjét egyre inkább átitatták a társasági élet terepén kikristályosodó közös civilizációs normák: a harcias virtus helyébe a csiszoltság, a műveltség, a jó modor lépett. Ilyen keretek között a kereskedő, a bankár és az egyetemi tanár éppúgy lehetett úr, azaz gentleman, mint a született nemes: ha iskolázottsága, műveltsége, modora és eleganciája a normáknak megfelelt ? és az egzisztenciája megengedte ?, belépést nyert a magasabb rangúak társasági köreibe.

Ám a férfierények pallérozásával közel egyidőben fel is támadt a romantikus nosztalgia a civilizáció oltárán feláldozott ősibb, nyersebb férfiasság iránt, ahogy erről a 19?20. századi angolszász irodalom tanúskodik. A történelmi kalandregény atyja, Sir Walter Scott az angol előkelő urak kifinomult műveltségét és a zabolátlan skót klánok örökségét igyekszik összebékíteni egymással. A rebellis szellemű ír-angol romantikus költő, Lord Byron hősei egy személyben képviselik a civilizált gentleman erényeit és az öntörvényű kalandor tulajdonságait. Egyik oldalról: a jó neveltetést, a műveltséget, a szellemességet, a lovagiasságot, az eleganciát; a másikról: a vadságot, a szertelenséget, a társadalmi korlátokat ledöntő szabadságvágyat és a lázadó hajlamot.

Byron nagy hatást gyakorolt a modern irodalomra. A Bronte nővérek vonzó férfikarakterei egyértelműen a ?byroni hős? kettős természetét mutatják ? amiként a 19. század végén és a 20. század elején születő kalandregények főszereplői is összetett, ellentmondásos figurák. Robert L. Stevenson, Rider Haggard, Jack London és Ernest Hemingway legendás regényalakjai jobbára művelt kalandorok: kincskeresők, tengerészek, halászok, vadászok vagy aranyásók. Mesés elemekkel átszőtt, életszagú történeteik azt az üzenetet közvetítik, hogy igazi gentlemannek lenni egyet jelent a civilizáltan férfias jellemmel: a bajtársiassággal, a kitartással, a küzdeni tudással, a jó értelemben vett öntörvényűséggel és a vállalkozó szellemmel.

A gentleman-eszmény ebben a kissé romantikus, ám kétség kívül rokonszenves változatában a 19. század végén szétterjedt az egész társadalomban, és nem csak a brit birodalomban, illetve az angolszász-kelta világban, hanem a nyugati civilizáció minden szegletében. A középosztályi kistulajdonosok körében éppúgy hódított ez az értékrend, mint a munkásosztály soraiban vagy a társadalom peremvidékére szorulók között. Ez korántsem jelenti, hogy a századfordulón mindenki talpig úriember volt, de azt igen, hogy gentleman értékek jegyében élni nem kötődött társadalmi státuszhoz, s nem merült ki puszta külsőségekben.

Meggyőződést, viselkedést, olyan önérzetet jelentett, amelynek mélyén nem gőg, hanem emberség és becsület találtatik. A magyar paraszt is képes úriasan viselkedni ? mint ahogyan az angol gentleman sem egy osztályhoz kötődik

? írja ide vonatkozóan a magyar származású, Amerikában alkotó történész, John Lukács.

Kirn Vintage Stock / Corbis / Getty Images Fogyasztói kultúra vs. ellenkultúra

Már csak azért is fontos ez a civilizációtörténeti megállapítás, mert a whisky hosszú története során nem feltétlenül volt mindig a tehetősek itala és a magas társadalmi státusz szimbóluma. Ellenben nagy népszerűséget élvezett a kétkezi munkát végző farmerek, marhahajcsárok, bölényvadászok, tengerészek, dokkmunkások és halászok körében, egyszersmind szubkultúraformáló ikonikus nedűként ezer szálon kötődött az underground világhoz.

A18. században fellendülő whiskykészítés bő egy századig földalatti mozgalom volt. A szeszfőzdéket tulajdonló, lázadó szellemű felföldi klánok és a helyi autonómiájukhoz eltökélten ragaszkodó kis családi vállalkozások ugyanis megtagadták az adófizetést a brit kormánynak, a hatóságok pedig értelemszerűen igyekeztek rájuk lecsapni. Egy 1823-as törvény elrendezte ezt a helyzetet, a whiskykészítés legális keretek közé került. Ám az iparág fellendülésének csúcsán, az első világháború utáni években az Egyesült Államok szesztilalmat rendelt el, így a skót és az ír whisky legnagyobb felvevőpiacán az alkoholfogyasztás óhatatlanul összefonódott az illegális bárok, az eldugott kocsmák és a szeszcsempészek szubkultúrájával.

Nem sokkal később, a 40-es és az 50-es években pedig nem csak a fogyasztói társadalom emelte magasba a whisky nimbuszát, hanem a korai amerikai ellenkultúra is: e nemes párlat a konformista társadalommal szembe helyezkedő kívülállók kultikus itala lett. One bourbon, one scotch, one beer ? ahogy John Lee Hooker énekelte 1953-ban. De említhetjük Charles Bukowski egykorúan játszódó regényeit is, amelyekben két dolog tudja megtörni a nyomorúságos mindennapok szürke egyhangúságát: a feslett nők és az alkohol ? ha jut rá pénz, akkor természetesen a whisky.

Kormos külvárosi kerületek, lepukkant motelek, piszkos kikötők, füstös kocsmák, otthontalan csavargók, bandákba verődő fiatalok, bohém művészek, dzsesszzenészek és bluesénekesek világa volt ez. Innen bontakozott ki a 60-as évek lázadása. Ez a fajta társadalmon kívüliség ragadta magával a korabeli fiatalokat, akik nehezen találták a helyüket a ?bürokrácia uralta jóléti államban?, a ?mechanikus rémálomban?, a ?szürke? átlagpolgárok között ? foglalta össze egy nemzedék életérzését a The Kinks (20th Century Man).

Ők már egy olyan világban nőttek fel, ahol az egzisztenciális biztonság egyre szélesebb rétegeknek volt elérhető, másfelől a modernizáció folyamata eltörölte a régi világ viszonyítási pontjait, és betemette az autonóm személyiségként való érvényesülés legfontosabb csatornáit. A nagyipari tömeggyártás fellendülése és a szolgáltatói szektor dinamikus fejlődése azzal járt, hogy a független magánvállalkozások és farmergazdaságok száma drasztikusan visszaesett a kékgalléros gyári és a fehérgalléros irodai munka javára. A nagyvárosi életforma szétzilálta az emberi kapcsolatokat; a közintézmények túlburjánzó apparátusa jelentősen szűkítette az egyéni kezdeményezések lehetőségét és a civil önszerveződések terét. Az új kommunikációs csatornáknak köszönhetően a mindennapi élet kultúráját egyre jobban átitatta a reklámpropaganda.

Az angolszász ellenkultúra két krónikása, Barry Miles és Theodore Roszak írásaiból kiderül, hogy az ifjúság dühe mindenekelőtt a 20. századi fejlődés uniformizáló, közösségromboló fejleményei ellen irányult: a nagyvállalatok egyre erősödő befolyása, az állami, oktatási és gazdasági intézmények növekvő bürokratizmusa, a technokrata elit életidegen szakértősége és a konzumkultúra butító egyszólamúsága ellen. Az underground színtereken szervezkedő beatírók, a kommunába vonuló hippik, a galeribe verődő munkásfiatalok, a törvényen kívüli motorosbandák, a politikailag aktív egyetemisták és a zenei fesztiválokon összesereglő rockrajongók nem rombolni akartak ? bár volt erre is példa ?, hanem alternatív, szabad közösségeket kerestek az uniformizálódó, ?elidegenedő? nyugati világban.

Globalizáció, whisky és lovagiasság

Az ellenkultúrához lazábban-szorosabban kötődő olyan témákban, mint a polgárjogi mozgalom és a női egyenjogúság, 68 után nagyot lépett előre a nyugati civilizáció, miként a merev viselkedési normák is átalakultak, lazábbá, szabadabbá váltak. Ám az ifjúság nagy közös ügye, a fogyasztói konformizmus és az ?elidegenedés? felszámolására tett kísérlet elbukott. A konzumkultúra kiteljesedett és szép lassan maga alá temette a régi világot, minden modoros külsőségével, valódi értékével és lázadó hajlamával együtt.

Ezt az új, globalizálódó életformát sok kritika érte, például a baloldali Jean Baudrillard, a közösségelvű Christopher Lasch vagy a szabadelvű-konzervatív John Lukács részéről. A világhírű szociológus, Robert Putnam ugyancsak a klasszikus Amerika ? a helyi közösségek, egyesületek, alapítványok, sportklubok, gyülekezetek, szakszervezetek, szomszédsági, rokoni és baráti kapcsolatok ? 70-es évektől felgyorsuló hanyatlásáról beszél.

Nem véletlen, hogy az ellenkultúrával lazább-szorosabb szálakon összeszövődő új filmművészet (a ?revizionista western? és a ?hollywoodi reneszánsz?) sokat foglalkozott ezzel a témával. A 60-as évek végétől sorra születtek olyan kultikus filmek, amelyek kesernyés nosztalgiával emlékeznek meg a hanyatló régi erényekről: a hivatástudatról, a bajtársiasságról, a kisközösségi összetartásról. A nagy klasszikusok közül ide tartozik például George Roy Hilltől a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Clint Eastwoodtól A Törvényen kívüli Josey Wales, Francis Ford Coppolától A Keresztapa vagy Sergio Leonétől a Volt egyszer egy Amerika. Az újabb darabok közül pedig Ridley Scott-tól az Amerikai gengszter, amelynek az elején van egy kulcsfontosságú monológ: a személyes kapcsolatokon nyugvó helyi közösségek, a kiskereskedők és a kistulajdonosok hanyatlásáról:

Ez itt a gond. Ez a baj Amerikával. Akkora lett, hogy eltévedsz benne. A sarki fűszeres most már szupermarket. Az édességbolt McDonald’s lett. Ez meg egy átkozott diszkontáruház. Hol a tulajdonosi büszkeség? Hol a személyes kiszolgálás?

Ez a globalizációs trend Amerikából kiindulva mára teljesen behálózta a nyugati civilizációt ? és nem hagyta érintetlenül a whiskykészítést sem. Az iparág összességében nem tudta megőrizni kisvállalkozói, családias jellegét. A legtöbb lepárló elveszítette függetlenségét, s csak multinacionális óriáscégek részeként tudja tovább folytatni tevékenységét. Az üzletpolitikai szempontok pedig olyan erős nyomást gyakorolnak a lepárlókra, hogy a mennyiség előállítása és bombasztikus újdonságok hajhászása nem ritkán a minőség rovására megy. Paradox módon mégis a globalizáció képes újra életet lehelni a skót whiskykészítés helyi tradícióiba. Amíg korábban a legtöbb lepárló nedűje jórészt a gabonapárlatok és a malátapárlatok keverékéből összeálló blended whiskykbe került, a 20. század végétől felértékelődött a helyi műhelyek sajátosságait kifejező, erős aromájú malátawhiskyk iránti kereslet.

A whiskykészítés királykategóriájaként számon tartott single malt annyit tesz, egyetlen lepárló egyedi ízkarakterű malátawhiskyje kerül a palackba. S az utóbbi időben olyan nemzetközi piaca lett ezeknek a minőségi termékeknek, hogy a multiknak megéri életben tartani, megújítani a régi kis lepárlókat, sőt, az új vállalkozásként felélesztett műhelyek is megállják a versenyben a helyüket. Talán nem hiú remény, hogy a skót whiskykészítés a nagyvállalatok árnyékában is meg tudja őrizni a helyi kisközösségi hagyományokat, a céhes szellemiséget, a nemzedékek szívós munkájával megnemesedő egyedi cégérek becsületét.

Getty Images

 

De vajon összefügg-e mindez valamilyen módon a lovagiassággal? Attól nyilván nem lesz senki a globalizáció uniformizáló hatásainak ellenálló, autonóm személyiség, hogy olyan whiskyt iszik, amely a gentlemanek italaként hirdeti magát. Gentlemannek lenni, azaz erényes, értékvezérelt életet élni ennél jóval összetettebb, munkaigényesebb folyamat; nem fogyasztási szokások, hanem szakadatlan személyiségformálás és önálló életforma kérdése. Ám ahogy a gasztronómiai igényesség és ennek részeként a borkóstolás, úgy a whisky ?tudatos? élvezete is szervesen hozzátartozhat az autonóm életstílushoz. A divattrendek áradatában csendben ragaszkodni sajátos értékeinkhez, ízlésünkhöz; elismeréssel adózni nemzedékek szívós munkájának, a hivatástudatnak, a szakértelemnek; letenni a garast egy-egy nemes cégér mellé; nagy műgonddal kiválasztani a nekünk megfelelő italt, majd barátaink körében, szivarfüstös magvas eszmecserék és könnyű tréfák kísérőjeként megízlelni kedvenc párlatunkat ? nos, igen, ez csakugyan a régi vágású független személyiségekhez illik.

The post Hogyan igyunk whiskyt a lovagiasság szellemében? first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés