:

Megkötözték, vonszolták, áldozatuk szájába dugták a fegyvert a soproni munkásszállón fosztogatók

Megkötözték, vonszolták, áldozatuk szájába dugták a fegyvert a soproni munkásszállón fosztogatók
  • 24.hu
  • 07 Feb, 2022
  • Címkék: #

Csoportosan elkövetett kifosztás, súlyos testi sértés kísérlete, valamint csoportosan és fegyveresen elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Soproni Járási Ügyészség azzal a három férfival szemben, akik összevertek és kifosztottak egy embert a soproni munkásszállón.

A két férfi már bántalmazta az áldozatát, mikor a harmadik férfi csatlakozott hozzájuk. A főügyészség tájékoztatása szerint az újonnan érkező egyvmaroklőfegyvernek tűnő eszközzel kétszer a levegőbe lőtt, majd arcon ütötte a sértettet, és a szájába dugta az eszközt.

A vádirati tényállás szerint a cselekmény az előbb említett két férfi összeveszett a sértettel munkásszálló udvarának hátsó részé, majd megverték és megrugdosták. Ezt akkor sem hagyták abba, amikor már a földre került, sőt vonszolni kezdték.

ugyeszseg.hu

A hangoskodásra jelent meg a harmadik férfi, aki a magával vitt maroklőfegyvernek tűnő tárggyal lövöldözött. A támadók részben levetkőztették, majd gyorskötözővel megkötözték az áldozatukat. Elvették a kabátját, 20 ezer forintját, és a 150 ezret érő mobilját. A sértett végül a portaszolgálattól kért segítséget.

A nyomozó hatóság a helyszínen a sértett cipőit egymástól 50 m távolságban találta meg, emellett a harmadik férfitól lefoglalt egy légpuskát, egy légpisztolyt, egy riasztó pisztolyt és egy hiányos forgópisztolyt is, valamit csekély mennyiségű kábítószert.

The post Megkötözték, vonszolták, áldozatuk szájába dugták a fegyvert a soproni munkásszállón fosztogatók first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés