:

Tavasz és tél is lesz a héten

Tavasz és tél is lesz a héten
  • 24.hu
  • 07 Feb, 2022
  • Címkék: #

Hétfőre egy hidegfront érte el hazánkat erős, sok helyen viharos széllel és országos csapadékkal. Utóbbira nagy szükség van, de sajnos nem esett sok, a legnagyobb mennyiség ? a Börzsönyben és Baranya megye déli részén ? is csak hat milliméter volt. így, múlt időben, mert napközben a front csapadékzónája átvonul Magyarországon: kedden még szórványos zápor, hózápor előfordulhat, de aztán a hét végéig száraz lesz az idő.

Keddre a légmozgás is gyengül, egyre kisebb területeken kell viharos lökésekre számítani

? mondja a 24-hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az északnyugati és középső országrészben, összesen hat megyében és a fővárosban holnapra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben: ?a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t?.

Akár 15 fok

A maximumhőmérsékletek a hét első két napján 7-8 és 6-9 fok között alakulnak, kedd hajnalban nulla fok körülire hűl a levegő, egyes területeken fagypont alatti értékeket mérhetünk. A távozó front nyomában szerdára egy anticiklon nyomul térségünkbe, jelentősen megváltozik az időjárásunk.

Kora tavaszi idő köszönt ránk napközben 9-14, 10-15 fokkal, sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű.

A szél nem szűnik meg, sok helyen lesz élénk, néha erős, de a mostanában ?megszokott? szélviharok eltűnnek egy időre. Három napnyi melegedés és mondhatni nyugalom után pénteken újabb front érkezik, hétvégére ismét meghozza a telet.

Visszatér a tél

Országszerte erős széllel térnek vissza a fagyok, de jelentősebb csapadék nem valószínű. A hőmérséklet is jelentősen csökken, már csak 2-7, 3-9 fokos maximumokat mérhetünk ? bár valójában nem történik más, mint hogy hétvégén átlagos februári időjárásban lesz részünk.

Nem sokáig, az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint a jövő hét keddtől újabb melegedés indul. Molnár László megjegyzi: marad az időjárási hullámvasút, az eddigiekhez képest annyi a változás, hogy a frontok nem naponta, hanem 3-4 naponta követik egymást. ?Cserébe? viszont nagyobb szélsőértékek között mozog?.

És amennyire most látszik, hosszabban marad az aszály. Sok csapadék hiányzik Magyarországról, ezen a következő napokban, hetekben várható kisebb futó záporok nem segítenek.

Bihari Dániel további cikkei így képes gyógyítani a természetMegjelentek a téli szúnyogokJégből jöhetnek az új járványok?

The post Tavasz és tél is lesz a héten first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés