:

Mégsem büntetik igazolatlannal a sztrájk miatt hiányzó diákokat

Mégsem büntetik igazolatlannal a sztrájk miatt hiányzó diákokat
  • 24.hu
  • 08 Feb, 2022
  • Címkék: #

Nem írhatnak be az iskolák igazolatlan hiányzást azoknak a tanulóknak, akik a múlt hétfői pedagógussztrájk ideje alatt nem tartózkodtak az intézményben ? derült ki egy, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) eljutott tankerületi levélből, amelyet a Népszava ismertetett. Az érdekképviselet szerint ez előrelépés a korábbi utasításhoz képest, amellyel sok diáknak könyvelhettek volna el mulasztást.

Mint ismert, a pedagógus szakszervezetek által szervezett kétórás figyelmeztető sztrájkon, amelyen több mint húszezer tanár vett részt, rengeteg szülő úgy fejezte ki szolidaritását, hogy az első két órára nem vitte be a gyerekét az iskolába.A sztrájkot követően pedig több tankerületi központ arra utasította az iskolákat, hogy a KRÉTA e-naplóban megtartott tanóraként tüntessék fel a munkabeszüntetés miatt meg nem tartott órákat, illetve az iskolában tartózkodó diákok számára megszervezett felügyeletet. így a távol maradó tanulóknak is igazolatlan hiányzást kellett adminisztrálni.

Az e-napló meghamisítását végül az oktatásirányítás is rizikósnak érezhette, ugyanis a módosított utasítás már arról szól, hogy ezeket az órákat elmaradtként kell adminisztrálni. Emellett arra is felhívták az intézményvezetők figyelmét, hogy a sztrájk miatt egyetlen gyermeket sem érhet hátrány, így nem hiányozhatnak igazolatlanul akkor sem, ha a szülők nem igazolták a távolmaradást ? írta a lap.

The post Mégsem büntetik igazolatlannal a sztrájk miatt hiányzó diákokat first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés