:
Breaking News

Jogerős ítélet: ki kell adni az MVM-es dokumentumokat, a Mátrai Erőművel kapcsolatos adatokat is

Jogerős ítélet: ki kell adni az MVM-es dokumentumokat, a Mátrai Erőművel kapcsolatos adatokat is
  • 24.hu
  • 09 Feb, 2022
  • Címkék: #

A vagyonminiszternek ki kell adnia az állami MVM-mel kapcsolatos, 2019-2020-as, tulajdonosi határozatait a szöveg eltakarása nélkül ? írja a Népszava.

A napilap arról számol be, hogy a Fővárosi ítélőtábla kedden változtatás nélkül helyben hagyta Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli vagyonminiszternek az állami MVM-mel kapcsolatos, 2019-es és 2020-as tulajdonosi joggyakorlói (egyedi részvényesi) határozatai kiadásáért indított perben a felperes, Tóth Bertalan MSZP-társelnök számára kedvező, első fokú ítéletet.

Mindez azt jelenti, hogy az ítélet írásbeli kézbesítését követő 15 napon belül Mager Andreának meg kell küldenie a pártelnök számára megítélt, kitakarásmentes iratokat. A Népszava szerint a papírokból ki kell derülnie például, hogy mikor és milyen határozatok születtek a Mátrai Erőmű megvásárlásával Mészáros Lőrinc veszteségeinek pótlására vagy hogyan készítették elő a köztulajdonban álló MVM magánosítását

The post Jogerős ítélet: ki kell adni az MVM-es dokumentumokat, a Mátrai Erőművel kapcsolatos adatokat is first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés