:

Adele első mondata, miután gendersemleges kategóriában nyert díjat: Imádok nő lenni!

Adele első mondata, miután gendersemleges kategóriában nyert díjat: Imádok nő lenni!
  • 24.hu
  • 09 Feb, 2022
  • Címkék: #

A napokban bonyolították le a BRIT Awards zenei díjátadó, melyben idén először eltörölték a külön férfi és női kategóriákat, hogy az előadók ne csak saját nemükkel versenyezzenek. A kedd estén zajló eseményen részt vett Adele is, aki nemrég mutatta be 30 címre keresztelt albumát, amivel jó néhány díjat be is zsebelt. Az egyik ilyen az év előadója kategória volt, és amikor a színpadra sétált, hogy átvegye a szobrocskát, rögtön kiemelte, hogy ő különben nő, és mennyire szeret az lenni.

Kapcsolódó Adele évek óta először lépett vörös szőnyegre 2017-ben fotózták utoljára vörös szőnyeges eseményen.

Értem, hogy miért változtatták meg a díj nevét, és hogy miről szól ez az egész, de imádok nő és női előadó lenni. Nagyon büszke vagyok magunkra!

Ezután szinte rögtön megjelentek néhányan az interneten, akiknek nem tetszett Adele kijelentése, mert szerintük ez egy transzfób kijelentés.

#ADELE: ?i really love being a woman and being a female artist? #Brits pic.twitter.com/w63u7DyCuo

? alyx (@tvmourn) February 8, 2022

Erről eszünkbe jutott, amikor nemrég azután, hogy Jonah Hill arra kért mindenkit, ha egy mód van rá, lehetőleg ne tegyenek semmilyen megjegyzést a külsejére, mire Sharon Stone: ?Jól nézel ki!”

Kapcsolódó Jonah Hill mindenkit arra kért, ne tegyen megjegyzést a külsejére, még jóindulatból se Nem szeretné, ha bárki is a testéről beszélne.

The post Adele első mondata, miután gendersemleges kategóriában nyert díjat: Imádok nő lenni! first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés