:

Egymillió forintért adott el nem létező árukat egy 22 éves nő

Egymillió forintért adott el nem létező árukat egy 22 éves nő
  • 24.hu
  • 10 Feb, 2022
  • Címkék: #

Legalább ötvenkét embert csapott be egy 22 éves bátaszéki nő, aki az interneten adott el nem létező árukat, egymillió forint kárt okozva a sértetteknek – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

Az ügyben 2020 decemberében érkezett az első feljelentés a tamási rendőrkapitányságra. A most lezárt nyomozás alatt kiderült, hogy a nő az ország több pontján csapott be vásárlókat: egy internetes közösségi oldalon kínált árukat, majd a vételár átutalása után elérhetetlenné vált.

A közlemény szerint a csalás módszere az volt, hogy egy ismerőse – többször megváltoztatott – profiljával hirdette meg a nem létező tárgyakat. Miután a vevővel megállapodott a vételárban, a nő vásárolt egy kisebb értékű tárgyat egy másik eladótól, akitől az utaláshoz elkérte a bankszámlaszámát, ezután a megszerzett számlára utaltatta a sértettekkel a megbeszélt összeget. Végül felkereste az ügyletbe harmadikként – a tudta nélkül – bevont embert, és azt állította, hogy véletlenül több pénzt küldött, ezért személyesen veszi át az árut, és készpénzben kéri vissza a különbözetet.

A nőnek 75 rendbeli bűncselekmény miatt kell felelnie, a csalásokon kívül 23 alkalommal mások személyes adataival is visszaélt. A tamási rendőrök lépéseket tettek az elcsalt vagyon visszaszerzésére – írták.

A gyanúsított már évek óta csapott be hasonló módszerrel másokat, emiatt az ország több pontján jogerősen elítélték – tették hozzá.

The post Egymillió forintért adott el nem létező árukat egy 22 éves nő first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés