Will Smith-t mindenki szereti Hollywoodban. Harminc éve színészkedik, ez alatt zabolázhatatlan energiájú komikusból valóságos szórakoztatóipari intézménnyé, nagy költségvetésű stúdiófilmek megbízható sztárjává érett. Soha nem volt kérdés, hogy mozivásznon a helye, de fajsúlyos alakításait rendre zárójelbe tették a széles közönséget vonzó bohóckodások.

Will Smith, a színész rendre háttérbe vonult Will Smith, a showman kedvéért.

Azonban minden jel arra mutat, hogy Smith idén színészként is felérhet a csúcsra, amit Hollywoodban mai napig az Oscar-díj jelképez. Húsz éve már jelölték a díjra, de nem kapta meg. Aztán tizenöt évvel ezelőtt újra a jelöltek között volt, de akkor senki nem is számított rá, hogy ő nyer. Most egy klasszikus stílusú életrajzi filmmel, a teniszező Williams nővérek apját középpontba állító Richard királlyal szállt versenybe az Oscarért, és a várakozások szerint ezúttal neki van a legnagyobb esélye győzni a férfi főszereplők kategóriájában. Ideje visszatekinteni, Will Smith hogyan jutott el idáig.

A szülők ezt nem érthetik

Will Smith Philadelphiában nőtt fel, a teljes keresztneve Willard, és nem volt könnyű gyerekkora. Apja az amerikai légierő veteránjaként indított sikeres hűtőgépszerelő vállalkozást, de fia visszaemlékezése szerint önfejű és erőszakos természet volt, aki gyakran ütötte meg a feleségét (a szülők Smith tizenhárom éves korában különváltak). Will vallásos általános iskolába járt, és a hitét a mai napig megőrizte.

A gimnázium alatt viszont más is elkezdte érdekelni: egyre gyakrabban buszozott be New Yorkba, ahol elkápráztatta a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának hiphop szubkultúrája. Mint tavaly megjelent önéletrajzában írja, akkoriban senki nem gondolta, hogy a hiphopból az ezredforduló után az amerikai popzene uralkodó műfaja és milliárd dolláros üzletág lesz ? akkoriban ez valóban a nemzedéki útkeresés és lázadás leghitelesebbnek tűnő formája volt.

Zenei téren nem sok közük van egymáshoz, de abból a szempontból a nyolcvanas évekbeli hiphop hasonlított a tíz évvel korábban felívelő punkhoz, hogy a feltörekvő előadók előtt alacsony volt a belépési küszöb: ahogy a punk közönsége sem várta el, hogy kedvenceik ?jól zenéljenek?, úgy a hiphopban is fontosabb volt a saját előadói hang, a lehengerlő színpadi jelenlét, mint a zenei körítés. Smith egy mikrofonnal meg egy hangmintákat keverő haverjával együtt elég volt a komplett koncertélményhez. A haverját Jeff Townsnak hívták, de többen ismerték a művésznevén, Jazzy Jeffként.

Önéletrajzában Smith leszögezi, nem nyit vitát arról, hogy a nyolcvanas évek volt a hiphop aranykora. Jazzy Jeffel alkotott, New Yorkban hamar népszerűvé vált duójuk 1986-ban indult amerikai turnéra, és három év alatt közel kétszáz koncertet adtak.

Együtt léptek fel a Run-DMC-vel,a Public Enemyvel, LL Cool J-jel, a Beastie Boysszal, Queen Latifah-val és a Tribe Called Questtel, vagyis a műfaj mai legendáival. Ebből a névsorból DJ Jazzy Jeff és Fresh Prince (Smith MC-neve) meglehetősen kilóg, ők ugyanis ? mai füllel különösen ? egyáltalán nem voltak kiemelkedő előadók.

Ami egyedi és különleges volt bennük, az Will Smith színpadi jelenléte. Nem véletlen, hogy éppen arra volt szükség azon a területen, ahol Smith igazán befutott: a filmiparban.

Miután Jazzy Jeff-fel közös második albumuk többszörös platinalemez lett olyan, az MTV-n is agyonjátszott slágerekkel, mint a Parents Just Don?t Understand és a Summertime, Smith felkérést kapott Los Angelesből egy induló vígjátéksorozat főszerepére. A sitcom a befolyásos zenei producer, Benny Medina ötletéből készült és a saját élettörténetének fikciós feldolgozásán alapult, de Medina hajlandó volt Smith túlméretezett színpadi gesztusaihoz, kirobbanó előadói energiáihoz és ösztönös komikusi tehetségéhez igazítani a Fresh Prince of Bel-Air koncepcióját. így az végül legalább ugyanannyira szólt az igazi Will Smithről, mint a fiatal Benny Medináról.

Noha Smith korábban nem állt kamera elé, hamar kiderült, hogy lazán elviszi a hátán a műsort. A gazdag Los Angeles-i rokonokhoz érkező, nagyszájú philadelphiai srácról szóló Fresh Prince of Bel-Air végül hat évadot ért meg, országos ismertséget hozott Will Smithnek, és a sorozat forgatása alatt már hollywoodi szerepajánlatokkal is megtalálták.

?Kibaszott filmsztárt csináltam belőled!?

A kilencvenes évek elején, ugyanakkor, amikor Smith sikerre vitte a Fresh Prince of Bel-Airt, egy másik fekete komikus, Martin Lawrence is befutott a tévében. Közös pont volt a munkájukban, hogy gyakorlatilag mindketten saját magukat alakították kevéssé cselekmény-, inkább dumaközpontú sitcomok főszereplőiként. Az alkatuk viszont nagyon különbözött: Smith sorozatbeli karaktere laza volt és gondtalan, Lawrence-é szorongó és neurotikus. Utóbbi emiatt vélte úgy, hogy jól kiegészítenék egymást, ezért hívta fel ismeretlenül kollégáját, hogy játssza el az oldalán a másik főszerepét egy készülő akcióvígjátékban.

NBC Productions / Photo12 / AFP The Fresh Prince of Bel-Air

Don Simpson és Jerry Bruckheimer producerek eredetileg két fehér komikust, Jon Lovitzot és Dana Carvey-t szerették volna megnyerni a Bad Boys főszerepeire, végül azonban Lawrence és Smith párosának szavaztak bizalmat, valamint egy elsőfilmes kliprendezőnek, Michael Bay-nek. Smith addigra már játszott egy-két hollywoodi filmben ? a Hatszoros ölelésben a megszokott nagydumás karakterét formálta át ravasz szélhámossá ?, de a nagy siker egyelőre elkerülte. A Bad Boys ? Mire jók a rosszfiúk? Mike Lowrey-jaként viszont végre mozisztárként is befutott: amíg Lawrence készséggel vállalta, hogy ő lesz az idióta burleszkkarakter a két nyomozó közül, addig Smith figurájából Bay igazi akcióhőst faragott.

Önéletrajzában a sztár visszaemlékszik rá, milyen volt leforgatni a film híres, rohanós üldözési jelenetét egy miami gyaloghídon.

Mike Lowrey kétszáz métert sprintel, teljes erőbedobással, fegyverrel a kézben, lobogó trikóval. ?Ennyi!? – kiabálja Michael Bay, és jön felém az utcán, vigyorogva, mint egy tizenkét éves fiú, aki éppen most találta meg az apja titkos Playboy-gyűjteményét. Mindent beleadtam a jelenetbe, kifulladva, a térdemre támaszkodva, görnyedten lihegek. Ahogy Michael jön felém, próbálok felegyenesedni. ?Milyen volt?? – kérdezem. Erre rácsap a mellkasomra, és torkaszakadtából beleüvölti az arcomba: ?Kibaszott filmsztárt csináltam belőled!?.

Michael Bay nem tévedett. A kilencvenes évek közepén Smith hollywoodi karrierje meseszerűen ívelt fel. A Bad Boys után egy évvel eljátszotta a legmenőbb figurát egy csupa menő arcot felvonultató, agyatlan és szórakoztató katasztrófafilmben, A függetlenség napjában, majd a következő évben sci-fi díszletek között ismételte meg a Bad Boys rengeteget szaladgáló rendőrtisztjének figuráját. A Men in Black ? Sötét zsarukban az a legviccesebb, hogy a Smith által játszott, újonc J ügynök a bolygót fenyegető bogárűrlény tombolása közben sem hajlandó rosszul érezni magát, és jókedvűen próbál bratyizni fapofájú partnerével, K-val ? ne felejtsük el, hogy Tommy Lee Jones legjobb vígjátéki alakítását is a Sötét zsarukban találjuk.

Bizonyos szempontból a kilencvenes évek második fele Smith színészi karrierjének legsikeresebb időszaka. Szinte minden arannyá válik, amihez nyúl ? csak ?szinte?, mert a Vadiúj vadnyugat western-steampunk ökörködését ő sem tudta megmenteni a bukástól ?, és az ezredfordulón eljátssza az egyik legnagyobb amerikai példaképet, Muhammad Alit, az elismert szerzői rendező, Michael Mann rendhagyó életrajzi filmjében. Az Ali sok tekintetben kilóg a bűnügyi filmjeiről ismert Mann életművéből, és a premier idején a kritikusok nem is fogadták kitörő lelkesedéssel, de Smith alakításába senki nem tudott belekötni. Karrierjében először Oscarra jelölték, és világossá vált, hogy Will Smith-ben sokkal több van a nagy pofájú rappernél.

Robbanni kész akcióhőstől a sziklaszilárd családfőig

Rossz nyelvek szerint az ezredforduló környékén Hollywoodban két nagy fekete sztárnak jutott hely: egy komolynak meg egy viccesnek. A komoly volt Denzel Washington, a vicces Eddie Murphy, és Will Smith az ő helyét vette át, miután Murphy menthetetlenül belecsúszott a gagyiba. Ez persze túlzás, az viszont biztos, hogy messze voltunk még a 2010-es évekbeli fekete filmes robbanástól, amikor Chadwick Boseman, Michael B. Jordan, Kevin Hart, Donald Glover vagy Mahershala Ali egyszerre, ugyanabban a hullámban tudtak befutni.

Smith sikere azért is kivételes, mert egy olyan évtizedben tudott egyedül sikerre vinni nagy költségvetésű hollywoodi filmeket, amikor a hasonló kaliberű produkciókat kilencvenöt százalékban fehér színészre bízták. Az Én, a robotban, A randiguruban, a Hancockban vagy a Legenda vagyokban ugyanakkor Smith vitte az abszolút főszerepet ? utóbbiban a játékidő felében nem is volt rajta kívül más a vásznon. Ez láthatóan egyáltalán nem zavarta őt. A sztár védjegyének is mondhatnánk, hogy kifogyhatatlan energiával, az egész testét használva játszik.

EyePress News / EYEPRESS / AFP Will Smith a Legenda vagyok című filmben

Nem véletlenül találta fel magát akcióhősként: Smith felfogásában a színészet hangsúlyosan fizikai munka, teljes erőbedobást, jelenlétet, robbanni kész feszültséget igényel.

Legnagyobb sikereiben a karakterei vagy sportolók (Ali, Richard király), vagy rendkívüli fizikai teljesítményre képes rendőrök (Bad Boys, Men in Black) és szuperhősszerű figurák (Hancock, Aladdin). A Smith-hős még egy romantikus vígjátékban, A randiguruban is táncolni, mozogni tanítja a pártfogoltját, mert az ő felfogásában a jó fellépés, az izzó jelenlét a legfontosabb. Ezért is tehetségesebb Smith színésznek, mint zenei előadónak.

Negyven felé közeledve azonban érthető módon már nem csak a fizikumára építő szerepeket kereste. Nem minden alap nélkül jutott arra a következtetésre, hogy egész Amerika, sőt lassan az egész világ kedveli őt, a helyes, jópofa, energikus fiatalembert a moziból. Úgy találta, hasonló filmekben kellene szerepelnie, mint amilyeneket Frank Capra csinált a negyvenes években: a kemény munka és a családi értékek szentségét hirdető, felemelő mesékben, amelyek ugyanakkor a társadalmi feszültségekre is rátapintanak.

Ez az ambíció hívta életre Will Smith szentimentális melodrámáit, amelyek finoman szólva sem arattak osztatlan sikert ? egyes vélemények szerint akad közöttük, amelyik a nézhetetlenség határán áll.

Pedig az irányváltás biztatóan indult, amikor A boldogság nyomában rengeteget güriző, egyedülálló családfőjeként Smith megkapta második Oscar-jelölését. Később sem vonta kétségbe senki, hogy a mélyen hívő színésznek személyesen is fontosak az olyan filmek, mint a vezeklés feladatát bizarr módon a szervátültetéssel összekapcsoló Hét élet, az agykárosult sportolók világában játszódó Sérülés és az ezoterikus Váratlan szépség. A könnycsatornáinkat célzó Smith-melodrámák közül azonban egyik sem jutott Az élet csodaszép vagy más Capra-klasszikusok közelébe, a színész pedig számos kritikusa szerint egyre nevetségesebbnek tűnt ezekben a szerepekben.

A mélypontot valószínűleg az akkoriban ugyancsak a padlóra került M. Night Shyamalan rendezésében készült A Föld után jelentette, ami Smith saját kezdeményezése volt: egy környezettudatos sci-fi, amelyben együtt játszhatott a fiával, Jadennel, és szimbolikusan átadhatta neki a stafétát. A nézők azonban úgy vélekedtek, hogy Jaden Smith kezében rossz helyen van a staféta. Az új Karate kölyök főszerepében is látható, apjához hasonlóan rapkarrierbe kezdő Smith-fiúra azóta sem igazán vevő a közönség, és ekkoriban az apja is rosszul választott szerepeket: a Suicide Squad ? Öngyilkos osztag jogosan kapott megsemmisítő kritikákat, a netflixes Brightról és a ?legrosszabb Budapesten forgatott hollywoodi film? címére is esélyesen pályázó Gemini Manről nem is beszélve.

Keményen dolgozó kisember

Mikor a felsorolt bukások miatt már úgy tűnt, Smith kiszorul Hollywood élvonalából, jött két film, amit ugyan a kritikusok egyáltalán nem szerettek, azonban, némi meglepetésre, hatalmas közönségsikert arattak. Az egyik az Aladdin, egyike a klasszikus Disney-rajzfilmekből készített, borzasztóan lehangoló remake-eknek. Ami azt illeti, abban a dicstelen sorozatban, amelynek keretében a digitális Az oroszlánkirály és a szolid kínai propagandát hercegnős mesébe csomagoló Mulan is elkészült, a Guy Ritchie-féle Aladdin még az elviselhető darabok közé tartozik, de a Dzsinnt eljátszó, nagyrészt hupikék ködben lebegő Will Smithnek színészi szempontból ez mindenképp visszalépés volt. Nem úgy anyagi értelemben: az Aladdin világszerte több mint egymilliárd dollárt fialt, és a sztár eddigi pályájának legnagyobb bevételt elért filmjeként tarthatjuk számon.

Igaz, a Bad Boys harmadik része (Mindörökké rosszfiúk) megközelítette ezt az eredményt. Az előzmény után több mint tizenöt évvel forgatott, a sorozat Michael Bay-féle részeinél jóval fantáziátlanabb akcióvígjáték nagy meglepetésre a legnézettebb amerikai film lett a koronavírus-járvány első évében. Ez a két kasszasiker előkészítette a terepet Smith színészi visszatéréséhez, és a Richard királyt a sztár nyilvánvalóan annak is szánta.

A Venus és Serena Williams gyerekkoráról szóló, fanatikusan elhivatott apjukat középpontba állító filmet Smith hozta tető alá producerként, és több szempontból közös nevezőre hozza benne korábbi alkotói törekvéseit.

Megint a család jelentőségéről, szülők és gyerekek minden más köteléknél erősebb kapcsolatáról mesél, mint A Föld utánban; a sport, a kitartás, a kemény fizikai munka jelentőségét hangsúlyozza, mint az Aliban; és az érdekeit tűzön-vízen át érvényesítő, a kitörés és a boldogulás érdekében majdnem mindent feláldozni kész amerikai kisember mítoszát is gazdagítja, hasonlóan A boldogság nyomában főszerepéhez.

A Richard király klasszikusan építkező, tökéletesen kiszámítható, egyúttal erős érzelmi hatást keltő és elegánsan megrendezett hollywoodi tanmese arról, hogy a kemény munka és a töretlen hit mindig megtérül. Nehéz ebben a történetben nem észrevenni Will Smith személyes hitvallását, saját pályafutásához fűzött alkotói kommentárját.

Warner Bros. – Overbrook Enterta / Collection ChristopheL / AFP Részlet a Richard király című filmből

Persze, Richard Williamsként gorombább és elgyötörtebb, mint a valóságban, a maszkmesterek kicsit püffedtté tették az arcát, de a Richard királyban ott sűrűsödik Smith színészi karrierje is. Ha egy hollywoodi sztár tisztességgel eljátszik egy ilyen szerepet, azért általában Oscar-díjat adnak, és kétség sem fér hozzá, hogy Will Smith ezúttal is tisztességes munkát végez.

Kránicz Bence további cikkei Nem követemSzerzőim Oscar 2022: Hollywood behódolt a streamingnek, és már feliratokat is olvasnakDemjén Rózsi szerint sajtból van a Hold, a Moonfall szerint meg fémbőlHová tűnt a szex Hollywoodból?

The post Will Smith kiállhatatlan sportapukaként juthat fel a filmvilág csúcsára first appeared on 24.hu.