:

Lázár János arra utalt, hogy Márki-Zay felakasztaná őt

Lázár János arra utalt, hogy Márki-Zay felakasztaná őt
  • 24.hu
  • 10 Feb, 2022
  • Címkék: #

Kampánnyitó rendezvényt tartott Lázár János, aki Csongrád-Csanád megye 4-es választókerületében indul egyéni képviselőjelöltként a választásokon. A korábbi miniszter kihívója az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, aki jelenleg hódmezővásárhely polgármestere.

A beszéd nagy része, amelyet a Telex szemlézett, arról szólt, hogy Lázár odamondott Márki-Zaynak, de a politikus saját magáról is beszélt. Utóbbiról ezeket mondta:

Nem ő a legcukibb politikus, ellenben szívós érdekérvényesítő, aki ?Duracell-nyusziként megy előre?, ha arról van szó, hogy ki kell járni valamit a körzetének. Szerinte az olyan üstökösök, mint amilyen Márki-Zay Péter, gyorsan jönnek majd mennek, ő ellenben már hatodik alkalommal indul ebben az oevk-ban. Sok tapasztalt kollégája már inkább csak listán méreti meg magát, neki azonban elégséges érv az egyéni hely mellett, hogy ebben a pozícióban továbbra is a körzet 19 településéért dolgozhat. ?Néha hegyeseket mondok, de ez még mindig jobb mintha hegyeseket köpnék a maszkomba?

Márki-Zayról pedig ezeket:

Saját magára utalva azt mondta, volt már minden, csak akasztott ember nem, bár úgy hallja, Márki úr szorgalmazná ezt is. Szerinte Márki-Zay önjelölt megváltó. Uszítja a város egyik felét a másikra, és direkt visszahúzza a települést. Míg Márki-Zay csak felfelé megy, Hódmezővásárhely csak lefelé? ?Szájhős, szélhámos és megosztó politika?, amit ez a ?messiás? egész Magyarországra rá akar szabadítani. Feltette a kérdést, hogy ?elég-e a jobboldalisághoz, hogy valakinek sok gyereke van és elmondja magáról, hogy akkora keresztény, hogy hozzá képest csak ministránsfiú a pápa??.

The post Lázár János arra utalt, hogy Márki-Zay felakasztaná őt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés