:

Mindenki ledermedt, de mosolyogva állt fel az óriási esésből a kínai síző

Mindenki ledermedt, de mosolyogva állt fel az óriási esésből a kínai síző
  • 24.hu
  • 14 Feb, 2022
  • Címkék: #

Egy hazai versenyző, Kung Fan-jü a frászt hozta a női síakrobatika döntőjének nézőire. A kínai sportoló ugyanis a látványos ugrását követően óriásit esett a leérkezéskor, majd a lejtő aljára csúszott. Egy pillanatra ledermedt mindenki, de aztán egyből felállt, majd mosolyogva spannolta a közönséget, amiért aztán taps is járt neki.

Az aranyérmet honfitársa, Hszü Meng-tao nyerte: a 31 éves versenyző a negyedik olimpiáján vesz részt, 2010-ben hatodik, 2014-ben ezüstérmes, 2018-ban pedig kilencedik volt ebben a számban, melyben most az első kínai győztesként állhat a dobogó tetejére.

A világkupa-sorozatban élen álló sportoló már a második érmét szerezte a pekingi játékokon, múlt csütörtökön a vegyescsapatok ugrószámában második lett Csia Csung-jang és Csi Kuang-pu társaságában.

A második helyen, mindössze 66 századpont lemaradással a címvédő fehérorosz Hanna Huszkova végzett, míg a harmadik az amerikai Megan Nick lett.

The post Mindenki ledermedt, de mosolyogva állt fel az óriási esésből a kínai síző first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés