:

Három színésznő, köztük Amy Schumer vezetik majd az idei Oscar-gálát

Három színésznő, köztük Amy Schumer vezetik majd az idei Oscar-gálát
  • 24.hu
  • 15 Feb, 2022
  • Címkék: #

A tavalyi Oscar-ceremónia a koronavírus-járvány, illetve az ebből fakadó rendkívüli helyzet miatt elképesztően szörnyű nézettségi adatokat produkált, így a szervezők idén úgy döntöttek, hogy az eseménynek négy év után újra lesz házigazdája ? mégpedig nem is egy, hanem rögtön három.

A New York Times szerint a filmvilág kilencvennegyedik alkalommal megtartandó ünnepén három női komikus-legendát látunk majd a színpadon:

Amy Schumer (Inside Amy Schumer), Regina Hall (Horrorra akadva) és Wanda Sykes (Félig üres)

egyáltalán nem számít majd újoncnak a szerepben, hiszen mindegyikük vezetett már korábban hasonló eseményt.

Kapcsolódó Nőként is mer poénkodni a szexszel, és nagy ívben tesz a politikai korrektségre Amy Schumert a legtöbben vulgáris és kicsit sem PC poénjairól ismerik a legtöbben. Születésnapi portré.

Az Oscar októberben szerződtetett producerének, Will Packernek a források szerint nem ez volt az eredeti ötlete, hiszen néhány napja még úgy gondolta, hogy óránként más párost állít a színpadra,

így az elmúlt hétvégéig tárgyalásokat folytatott Jon Hamm-mel, de a gálát korábban levezénylő Chris Rockkal és Steve Martinnal is felvette a kapcsolatot,

az egyeztetések azonban végül nem vezettek eredményre.

Az idei gálát március 27-én tartják majd, a jelöltek közt pedig Sipos Zsuzsanna is szerepel, aki a Dűne látványtervezőjeként kaphatja majd meg az aranyszobrocskát.

The post Három színésznő, köztük Amy Schumer vezetik majd az idei Oscar-gálát first appeared on 24.hu.