:

Új pert indítottak a börtönben ülő Navalnij ellen

Új pert indítottak a börtönben ülő Navalnij ellen
  • 24.hu
  • 15 Feb, 2022
  • Címkék: #

Csalás és a bíróság megsértése címén indult per Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen kedden a Vlagyimir megyei 2. számú, pokrovi börtönben – írja az MTI.

A tárgyaláson két esetet egyesítettek. Ha bűnösnek találják, a politikust 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Az első eljárást azon a címen indították Navalnij ellen, hogy a 2018-as elnökválasztási kampány alatt összegyűjtött 588 millió rubelnyi (jelenlegi árfolyamon több mint 2,4 milliárd forintnyi) kampányadományt, noha tudatában volt annak, hogy az úgynevezett Kirovlesz-ügyben történt korábbi elmarasztalása miatt el fogják tiltani a részvételtől. Ebből az összegből a vádirat szerint 356 millió rubelt (több mint 1,4 milliárd forintot) jogellenesen a saját céljaira költött el. Az ügynek négy adományozó a károsultja.

A második ügyet egy ügyésznek és egy tanúnak az “igazságszolgáltatás tekintélyét sértő” sértegetése címén indították. Navalnij abban a perben tanúsított kifogásolt magatartást, amelyben egy veterán rágalmazása címén tavaly februárban 850 ezer rubelre (csaknem 3,5 millió forintra) megbírságolták.

A tárgyalást abban börtönben rendezték meg, amelyben Alekszej Navalnij 2,5 éves büntetését tölti, amelyet az úgynevezett Yves Rocher-ügy miatt szabtak ki rá.

The post Új pert indítottak a börtönben ülő Navalnij ellen first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés