:

Már 3 milliónál is több helyen biztosít gigabites netet a Telekom

Már 3 milliónál is több helyen biztosít gigabites netet a Telekom

Már több mint 3 millió otthon és vállalkozás számára kínál gigabites sebességet a Telekom ? olvasható a vállalat közleményében. Ez a Magyar Telekom által lefedett pontok 69 százaléka.

2021-ben a cég 401 ezer új optikai elérést épített, ami éves rekordnak számít hazánkban, és a Deutsche Telekom Csoporton belül is kiemelkedő eredménynek számít. Tavaly Budapesten és a megyeszékhelyeken 156 ezer, 5 ezer háztartás alatti kistelepüléseken pedig 169 ezer új optikai elérési pont létesült. Kiemelten fontos szempont volt az észak-keleti országrész fejlesztése, itt, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, illetve részben Pest megyében 100 ezer új optikai elérési pontot építettek ki.

Az optikai hálózat részleges vagy teljes lefedettséggel jelenleg 1150 településen érhető el. Ebből 820 településen 80 százalék feletti arányú az adott település optikai lefedettsége.

A fejlesztések emellett a kábelhálózatot (KTV, koaxiális hálózat) is érintették. 2021-ben a Telekom 40 ezer elérési ponton tette gigabit-képessé meglévő kábelhálózatát.

Images By Tang Ming Tung / Getty Images

Lubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese szerint a világjárvány tavaly is meghatározó volt, de a munkaerőhiány és a szállítási láncok nehézségei ellenére sikerült megvalósítani a nagyszabású fejlesztési terveket. ? A fejlesztéseink pozitív fogadtatását mutatja, hogy már egymilliónál is több ügyfelünk kapcsolódik gigabit-képes vezetékes hálózatunkhoz. Idén is hasonló lendülettel folytatjuk a hálózatfejlesztést annak érdekében, hogy minél több család és vállalkozás számára legyen elérhető gigabites hálózatunk és az azon keresztül elérhető szolgáltatásaink? ? tette hozzá.

A hálózatfejlesztés mellett a korszerűsítés jegyében 2021-ben 100 településen kapcsolta le a Telekom a régebbi technológiát képviselő rézhálózatát. A rézhálózat kiváltása következtében kevesebb a műszakihiba-lehetőség, illetve a kikapcsolt rezes berendezések révén a kisebb energiafelhasználással zöldebbé vált a működés.

The post Már 3 milliónál is több helyen biztosít gigabites netet a Telekom first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés